Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –
|
Huszonnégy hajó
nyugalom
lélegzés mozdulat nélkül mozdulat törekvés nélkül törekvés kötelék nélkül kötelék félelem nélkül
csönd
szkafander légüres felfordulásban
erő
megmaradni mohos kövek közül kitörni mint a fű égett gerendák helyén kilombosodni szétterülni egy elhagyatott szomorú vidék egykedvű rideg fém ege alatt
egyensúly
találd meg magad hallottam és akkor keresni kezdtelek mert hogy lehetnék egyszerre kint és bent másik én nélkül
idő
a múlt alagútjain át napok féreglyukain a jövő zárt folyosóin fedett teraszain át megyünk az örökké veszélyes kanyonja mentén megingathatatlanul közeledünk
bizonyosság
ismerlek mondta ahogy ereszkedett aminek látszol még inkább aki vagy
leért és itt maradt
öröm
szín erő fényesebb oldal
kék zafír mellett a
sárga topáz
kedvesség
szelíd mennyei bolondok együgyű bölcsek peronról integető angyalok és az ő mindennapi szórakozásuk ámen
tükör
nézni mint magam ő én én ő vagyunk egyszerre kétszereződés és egyszeres ismétlése a harmóniának egy dinamikus ábrán
bizalom
tökéletes összerétegződés nyílt tér magasság emberszív nagyságú bolygó
menedék
az ember-kor töredékesebb most bizarr homályos és esetleges az ordas időben összekapaszkodva állandó fénypajzs fejeink fölött
hit
körülfog körülvesz teknőst a páncél megtart gyökerek egész seregével a tévedés folyamatábrája papírhajó
biztonság
történhet bármi
érzékenység
ahogy minden körülmények közt világos mit jelentenek a hallgatás horizontján túlról érkező jelek
elfogadás
az összhang lényege távoli ikercsillagok mozgástörvénye vagy a feltételek nélkül bejárható föld mag levegő miből kikelnék hova gyökereznék ahogy a fölhasogatott napok szálain át- meg átvetjük magunkat lent és fent lent és fent ismeretlen mintájú kelme szövődik ismeretlen célból napra nap akár a gépek is lehettünk volna forgó kerekek vagy bármi más köztes alakzat a végtelen variációból a magunk módját úgy is megtalálnánk ez lett az élet az meg ott mi s a kettő valamiképp egy és ugyanaz
szabadság
a határköveket nevetve szétdobáltuk most mindegyik a tó fenekén fekszik aztán majd elfelejtjük melyik az a tó csak a nevetés a víz és az ég marad a vitorlák és a szél a szárnyaink alatt
közelség
ha elunod a víz locsogását beszélek hozzád fanyelven kőnyelven villámnyelven a kezdet felizzó tűzszavaival vagy hangtalan-mély csönd lesz képek talányos rajzok bonyolult jelképrendszerek az ég és a föld bejáratai egy borostyánerdőben akár úgy teszek meg se születtem de sose legyek ennél távolabb
oltalom
tarts távol a gonoszságtól vadnak engem ne engedj vizet adj néha tenyeredből mondd nekem a te szavaidat
hűség
ha kiperegnék is az időből és idegen csillagra érkezem tüzeket gyújtok visszataláljak
ragyogás
békét beszél és fényességet áraszt egyetlen szálat enged s fogva tart árad tündöklik örökké mint a nap kezében világ mellette angyal
változás
nyomot hagysz rajtam alkotó kezed nyomán formát vált lassan a lélek tisztán kivehető alakot ölt mint keringő csillagnővéreim az űrben mint emberibb ember a hasonlatosságban ami már volt ami lesz még örvénylik egyre az állandóság függönye mögött egymagam kevésre jutok el ne engedj többé forgass alakíts
emelkedés
van hely magunkfajtának egyre feljebb sirályokkal és sasokkal ritka levegőben végül csak mi meg az angyalok lentről láthatatlan a magasság fekete ege és a vízről úgy tűnik elérhetetlen csüggedt papírmadár úszik el csónakom mellett felismerem a szárnyakat felismerem a tengert felismerem a testvérhajó nevét van hely magunkfajtának egyre feljebb
áramlás
nincs irány nincs út nincs mérhető titokzatos kezdetet jelöletlen vég vagyunk a sodrás az áradat maga melyik melyikkel külön se válik együtt halad lebeg és emelkedik a folytonosság törvényei szerint
csillag
egy ki vezessen egy aki jöjjön egyikük vigyáz másikat őrzöm kell egy harmadik sötétség ellen egy akit úgy kell égre terelnem egy aki hív majd egy akit hívok felismerjen mert nem hasonlítok ez bátrabb a másik kicsit riadt és jó ha van egy az árnyak miatt egy akit hozok egy akit viszek egy kiben feltétel nélkül hiszek kell felébredett és egy kis álmos lehetnék gazdag fénymilliárdos de mégse vágyom ennyi csillagot tartsam csupán az egyetlen nagyot benne ragyog mind az összes többi nekem egy dolgom – illőn megköszönni |
Dvadesetčetiri
brodova
spokoj
disanje bez pokreta
pokret bez stremljenja
stremljenje bez obaveza
obaveza bez straha
tišina
skafandar u bezvazdušnoj
pometnji
snaga
opstati
kao trava između
mahovinastih kamena izbiti
na mestu garavih greda
niknuti
ispod ravnodušnog surovog
metalnog neba
napuštenog tužnog
krajolika raširiti se
ravnoteža
čula sam pronađi sebe i
tada sam počela
te tražiti jer bez drugog ja
kako bi
mogla biti istovremeno i
van i unutra
vreme
preko tunela prošlosti rupa
crvastih dana
preko zatvorenih hodnika
otvorenih terasa
budućnosti hodamo duž uvek
opasnog
kanjona nepokolebljivo se
približavamo
izvesnost
silazeći rekao je poznajem
te
po izgledu a još više po
onome ko si
sišao je i ostao
radost
boja
snaga
sjajnija strana
pored plavog safira žut
topaz
ljubaznost
pitomi nebeski luđaci
smušeni mudraci anđeli
koji sa perona mašu i
njihova svakodnevna
razonoda
amin
ogledalo
gledati kao sebe
ona je ja ja sam ona
odjedanput udvostručenje
i jednostruko ponavljanje
harmonije na jednom
dinamičkom crtežu
poverenje
savršena isprepletenost
otvoren prostor visina
planeta veličine ljudskog
srca
utočište
ljudska era sad je u krhotinama
bizarna nerazgovetna i
slučajna
u vučjem vremenu
ujedinjeno
nad nama je večni štit od
svetla
vera
okruži opkoli pancir
kornjaču
održi mnoštvom korena
tok prikaza zablude
papirna lađa
sigurnost
bilo šta može se dogoditi
osetljivost
pa u svakoj prilici je
jasno šta znače znaci
koji sa horizonta
iza ćutanja stižu
prihvatanje
bit harmonije je zakonitost
pomeranja
dalekih zvezda blizanaca
ili bez uslova
prohodna zemlja zrno zrak
ako bi iznikla
gde bi se ukorenila kako
preko pocepanih
niti dana opet i opet sebe
prebacujemo
dole i gore dole i gore tkanina
nepoznate
mustre nepoznatim ciljem
se hvata na dan
dan ma i strojevi bi mogli
biti koluti koji
se okreću ili bilo koja
druga forma iz
bezbroj mogućnosti
vlastiti način ionako
bi pronašli to je u suštini
život a ono tamo
smo mi a to dvoje ustvari
jedno te isto
sloboda
kamene međaše smo kao od
šale razbacali
sad svaki na dnu jezera
leži
pa ćemo zaboraviti koje je
ono jezero
i ispod naših krila ostaće
tek
smeh voda i nebo jedra i
vetar
blizina
ako ti dosadi žubor vode
govoriću ti jezikom drva
jezikom kamena gromova
usijanim rečima užarenog
početka
ili biće ćutljiva duboka
tišina slika zagonetnih
crteži
zamršeni sistemi znamenja
ulaze nebesa i zemlje u
nekoj
lovorovoj šumi mogu se i
tako
praviti da nisam se ni
rodila ali
nek ne budem od toga
udaljenija
zaštita
drži me na udaljenosti od
opačine
nemoj me pustiti zverima
koji put mi vodu iz dlana
daj
svojim reči mi se obraćaj
vernost
i da se iz vremena osipam
i na tuđu zvezdu stignem
paliću vatru da bi se
vratiti mogla
blistanje
mir širi i
sjaj rasipa
jednog jedinog končića
dozvoljava i zarobljeno te
drži
širi se sjaji
poput sunca večito
svet mu je u ruci
pored njega anđeo
promena
putem tvoje stvaralačke
ruke ostavljaš
trag na meni duša
postepeno formu
menja jasno razabran oblik
preuzima
kao moje sestre zvezde koje
se
u vasioni potucaju kao u
sličnosti čovek
koji više liči na čoveka
što je bilo
što će još biti neprestano
se vrti
iza zastora stalnosti ja
sama kao
jedinka jedva nešto mogu postići
ne puštaj me više vrti me
formiraj
uzdizanje
postoji mesto za nas
posebne u visu
sa galebovima i orlovima
razređenom zraku
na kraju smo mi sami i
anđeli sa nizine
crno nebo visine je
nevidljiv i čini se
da je voda nedostižna
pored mog
čamca klonula ptica od
papira plovi
prepoznajem krila
prepoznajem more
prepoznajem ime broda
brata
postoji mesto za nas
posebne u visu
strujanje
nema pravca nema ceste
nema merljivog
tajanstvenog početka
neoznačenog kraja
mi sami smo brzak
strujanje
koji se nikako ne odvajaju
zajedno napreduju lebde i
uzdižu se
prema zakonitostima
neprekidnosti
zvezda
jedna da te vodi jedna da
dođe
jedna te pazi drugu ja
čuvam
protiv mraka potrebna je i
treća
jedna koju na nebo trebam
terati
jedna će tebe zvati i jednu
ću ja zvati
nek me prepozna jer nisam
slična
ta je hrabrija ona druga
je preplašena
i dobro je ako ima jedna
zbog senki
jedna koju donosim jedna
koju odnosim
jedna kojoj bezuslovno
verujem
treba probuđena a i pomalo
pospana
mogla bi biti milijarderka
svetla
ipak toliko zveda nisam
željna
samo ona jedina velika mi
je potrebna
svi ostali u njoj sjaje
meni preostaje – zahvaliti
se dolično
Prevod: Fehér Illés
|
!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlés