Szegedi-Szabó Béla Zenta, 1970. május 15. –
Szókratész beszéde magához
„Mennyi mindenre nincs szükségem.”
Diogenész
Dühöng a nép, a piacon
vízzel öntözik
A felforrósodott kövezetet. Fordítsunk Hátat e mérgező jelennek: a szél Boros lelkünkbe fúj, a víz cseppjei Pihenőt ajándékoznak a fáradt elmének. Csak azt akartam, hogy lásd Ablakodon át az új világot! Tengernyi Végtelent, mely előtt nem illik a szó,
Tört kancsó minden
gondolat.
A test ráng, a többi mégis halhatatlan? Mintha valaki intene a távolból: de te Visszafordulván is maradsz. Legyen a félelem kevesebb, mint e ruha itt: hisz Most e nehéz kékség közös halójába hullsz. Ragadd hát önként Magadhoz a méregpoharat. |
Govor Sokrata
samoj sebi
“Koliko
predmeta su mi bespotrebni.”
Diogen
Besni narod, na pazaru
uzavrelu kaldrmu
Vodom
zalevaju. Okrenimo leđa
Toj
sadašnjosti koja truje: vetar
U naše
opijene duše duva, mornom umu
Predah kapi
vode daruju.
Samo sam
hteo da preko svog prozora
Vidiš novi
svet! Nepreglednu
Beskonačnost,
ispred koje reči su suvišne,
Svaka
misao je razbijen krčag.
Telo se
trga, ipak besmrtno je sve ostalo?
Iz daljine
kao da neko mahne: ali ti
I
osvrnuvši ostaješ.
Neka strah
bude manja od tog ruha tu: jer sad
U
zajedničku moriju tog teškog plaveta padaš.
Pa čašu
otrova
oberučke zgrabi.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése