Filip
Tamás Budapest 1960. július 13. –
|
A
leveleket elviszik
Bejött a lehetetlen változat,
a gipszből kiöntött árnyékok kora. A hosszú botokkal levert Napé, mikorra a gyertyalángból is csak a nem világító szegély marad. És micsoda alaprajz ez, micsoda városé, amelyen taposok szemeimmel? Egy labirintussá nagyított ujjnyomat? És nem segít észak, mert nem arra van. És mért kérdezem az utolsó füstre, mit szemembe fújsz: "Ez királyi méret volt, ugye?" |
Pisma odnesu
Stigla
je nemoguća varijanta,
era
iz gipsa izlevenih senki.
Sa
dugačkim batinama oboren Nape,
kad
čak i od plamena sveća
samo
taman rub ostaje.
I
kakav tlocrt je to, kakvog grada,
na
kojem očima gazim?
U
lavirint uvećan otisak prsta?
I
sever ne pomaže, jer nije u tom pravcu.
I
zašto pitam pri osetu poslednjeg
dima,
što mi u oči duvaš:
„To
je bio kraljevskog formata, zar ne?”
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése