Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –
Temetni hívnak
Ismét temetni hívnak a felborzolt tollú
anyókák a rábéi temető duzzadó-lapadó
dombjai közé, a csizmanyomokban pislogó
lepkék társaságába. Ismét temetni hívnak
az egyetlen utca nagy útra készülő lakosai,
hogy mint a vasútállomáson, jegyeket lyuggassak
a menetrendszerűen közlekedő halál-vonatokra.
Hányszor fogok még kezet a fonott kalácsot
majszoló, fogatlan temetőcsősszel, ki a túlvilág
gönceit hordja magán, ördögi mosollyal:
Atyám, péz áll a házhon.
Istenem, ki állítja meg Illés szekerét. Ki az ónos
eső szitálását a gyermeki szemekben?
Zovu me da sahranim
Starice
naskostrešenih perja ponovo me zovu
među nabrekle-spljošnate
brežuljke groblja Rabea,
u tragovima
čizama treptajuće društvo leptira
da
sahranim. Stanovnici jedine ulice koji se
na
veliki put spremaju opet me zovu da sahranim,
da kao
na kolodvoru, na vozove smrti koji
po redu vožnje
saobraćaju karte poništim.
Koliko
puta ću se još rukovati sa krezizubim
čuvarem
groblja ko pletenog kolača gricka,
ruho
drugog sveta nosa i sa osmehom đavola veli:
Oče,
pare su na vidiku.
Gospode
moj, ko će zaustaviti kola svete Ilije.
Ko u
očima dece sipanje ledene kiše?
Prevod: Fehér
Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése