Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2016. október 25., kedd

Weiner Sennyey Tibor füsti fecske – seoska lasta


Képtalálat a következőre: „weiner sennyey tibor”

Weiner Sennyey Tibor Eger, 1981. május 10. –

füsti fecske

gyermekkoromban füsti fecskét mentettünk
sosem tudtam addig miért füsti mígnem
apró kezeimbe fogtam azt a rémülten remegő
kicsiny madarat hevesen dobogó szívével
majdnem szent csíntevő
ferenc öcsémmel a fészerben fészket építettünk
gyerekként a gyerekmadárnak ételként
bogarakat gyűjtöttünk s a fölnőttek megértő
mosollyal legyintettek ránk: „Nem fogja
túlélni, kiesett fészkéből ez a szegény és
szerencsétlen madár!” de mi elhatároztuk
hogy márpedig élni fog túlélni sőt ő lesz
a legfüstibb füsti fecske a Földön „Hiába
etetitek!” mondták a fölnőttek „Hiszen
a fészekben anyja-apja elébb megrágták,
kissé megemésztették a bogarakat, és így
öklendezték fel neki. Nyerset ti sem esztek.”
és mi majdnem szent ferenc csíntalan
fivéremmel megrágtuk és előemésztettük
a bogarakat és így öklendeztük fel neki
csőrébe adtuk és tényleg megette már
erre a fölnőttek undorodva mondták, hogy
„Szomjan fog halni, mert a füstifecskeszülők
csőrükből itatták, belelehelték
a hajnali fűszálakon megálló kristálypárát.”
és erre mi pirkadatkor négykézláb
felnyaltuk az udvari gyepről a hajnali
pírban a párát és csőrébe leheltük
mire a fölnőttek most már aggódni kezdtek
értünk és titkon kiengedték a macskát
de mi elbarikádoztuk a fészert hangosan
és énekelve kergettük el az ősök vadját
és mikor megnőtt és megerősödött
füsti fecskénk láttuk hogy sajnos nem száll
és milyen is az a nem repülő madár
mint a nem beszélő nem olvasó nem író
ember lehet gondoltuk ezért majdnem
szent ferenc csíntalan öcsémmel
kartonból fekete szárnyakat füstifecskeformát
vágtunk és feketére kentük
majd avarból tüzet gyújtottunk
és a fekete füstbe szárnyaink belelegyeztük
mert sosem tudtam igazán
miért füsti a füsti fecske mígnem kezemben
nem tartottam és hozzá egészen közel
nem hajoltam és éreztem bizony
a füsti fecskének füstszaga van ezért
mi is füstösek lettünk szárnyainkkal
hogy aztán kismadarunk előtt imitáljuk
a repülést ott csapkodtunk szinte
teljesen szent ferenc csíntalan öcsémmel
a dunántúli udvaron verdeső madárka
előtt mígnem a fölnőttek legnagyobb
csodálkozására a füsti fecske felszállt
nagy hurkokban örömteli köröket
tett felettünk és elreppent messze
mi pedig vártunk késő esteledtig
leeresztett karton fekete füstös
szárnyainkkal két koszos kis
dunántúli utcagyerek hogy hátha
visszajön hátha visszatér barátunk
akit kilöktek a fészekből talán valami
elszánt kakukkfióka tehette
de a fölnőttek mondták hogy itt az éj
minket az ágy hív a fecskét meg az ég
és készüljünk fel soha többé nem
látjuk őt mégis a következő tavaszon
füstifecskefészek épült a fészer
eresze alá és mi tudtuk hogy ő az
és éveken át is ő volt és gyermekei
ősszel messzi dél felé repültek de
tavasszal újra megjelentek s mikor
felnőttem én is és a fészekből elkerültem
szárnyszegetten kóboroltam
egy-egy füstifecskecsalád mindig
ereszem alá fészkelt ebből tudtam
jó helyen vagyok mígnem egy késő
ősszel a messzi dél partjait elértem
otthonomtól távol szomjas voltam
és éhes voltam és repülni sem tudtam
és sírtam hogy fészket építeni fiókát
nemzeni repülni tanítani én sebzett
félszárnyú pihimadár odahaza
miért nem tudok és a déltenger nem
felelt száraz szél marta szám
mígnem megjelent egy füsti fecske
megrágta és előemésztette a
szavakat és így táplált fel engem
csőrében édes verseket hozott és
így itatott engem nem csak repülni
az a füsti fecske élni tanított

Sanur, 2013. október 17.

seoska lasta

kao deca seosku lastu smo spašavali
zašto je seoska nisam znao dotle dok
sićušnim rukama nisam uhvatio onu drhtavu
uplašenu malu pticu sa brzim otkucajima srca
moj skoro sveto đavolast mlađi brat
franjo i ja smo joj u čardaku gnezdo pravili
kao deca za ishranu ptici detetu
bube sakupljali a odrasli su sa osmehom
razumevanja odmahivali: “Neće
preživeti, ta jadna i nesretna ptica
iz gnezda je ispala!” ali smo mi odlučili
ipak će preživeti živeće dapače biće
najseoskija seoska lasta na Zemlji “Zalud
ju hranite!” rekli su odrasli “Ta u gnezdu
njen otac i majka bube su najpre
prožvakali, malo probavili, tako su
joj hranu ubljuvali. Sirovo ni vi ne jedete.”
a ja i moj skoro sveti franjo đavolast
mlađi brat smo bube prožvakali i
malo provarili tako smo izbljuvali
i davali joj u kljun i stvarno je već pojela
na to odrasli sa gađenjem rekli
“Umreće od žeđi jer roditelji seoske laste
sa kljunom su ju pojili, sa vlasi trave
joj kristalnu paru zore udahnuli.”
na to mi smo u svanuću četveronoške
sa tratine u dvorištu u jutarnjem rumenilu
paru polizali i u njen kljun udahnuli
odrasli sad su već zbog nas bili
zabrinuti i potajno mačku pustili
ali mi smo zabarikadirali čardak
glasno pevajući i zver predaka oterali
i kad je naša seoska lasta narasla
i ojačala videli smo da na žalost ne leti
i kakva je ta ptica koja za let nije sposobna
mislili smo da je ista kao čovek koji
nit čita nit piše nit govori zbog toga ja i
moj skoro sveti franjo đavolast mlađi brat smo
od kartona crna krila forme seoske laste
izrezali i crno ofarbali
pa od ševarja vatru pravili
i u crn dim krilima smo mahali
jer u suštini nikad nisam znao
zašto je seoska lasta seoska dok ju nisam
u ruci držao i do nje sasvim blizu
sagnuo i stvarno sam osetio
da seoska lasta miriše na dim zbog toga
i mi smo sa krilima postali zadimljeni
da bi ispred naše ptice let
imitirali tako smo mahali ja i
moj skoro sveti franjo đavolast mlađi brat
u zadunavskom dvorištu ispred ptičice koja je
na mukama bila dok na divno čudo odraslih
seoska lasta nije poletela
u velikom luku iznad nas krugove
radosti pravila i nestala je u daljini
a mi smo dva prljava mala šatrovca
zadunavska sa spuštenim crnim
zadimljenim krilima od kartona
do sumraka čekali da će se možda
vratiti možda će doći naša prijateljica
koju su iz gnezda gurnuli možda je delo
nekog odlučnog mladunca kukavice bio
ali odrsli su rekli noć se spustila
nas kerevet a lastu nebo doziva
i da se pripremimo nećemo ju nikad više
videti ipak sledećeg proleća
ispod oluka čardaka gnezdo seoske laste
je građena i mi smo znali da je ona
i godinama je ona bila i njena mladunčad
u jesen su daleko prema jugu letele ali
u proleće opet su se pojavile i kad sam
odrastao i gnezdo napustivši
slomljenim krilima lutao i kad se
po koja porodica seoske laste ispod
mog oluka ugnezdila znao sam
da sam na dobrom mestu dok jedne kasne
jeseni stigavši na obalu dalekog juga
udaljen od doma žedan sam bio
i gladan i nisam mogao ni leteti
i plakao sam zašto ja ranjena ptica
slomljenih krila kod kuće ne znam
gnezdo graditi potomke stvarati
učiti ih leteti a južno more mi nije
odgovorilo moja usta suv vetar je ujedao
sve dok se jedna seoska lasta nije pojavila
izraze prožvakala i provarila
i tako me je odhranila
u kljunu sa skladnim pesmama i
tako me pojivši ta seoska lasta
nije samo leteti i živeti me je učila

Sanur, 17. oktobar 2013.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.irodalmiszemle.bici.sk/lapszamok/2014/2014-januar/1903-weiner-sennyey-tibor-manilakigyo-fuesti-fecske-versek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése