Jancsó Noémi
Kolozsvár 1988. március 7. – Kolozsvár 2010.
július 25.
|
Az égig érő
nefelejcsek
D.L.-nek utoljára, szeretettel
Egy megvadult kertben
pókok, hálók, lárvák és égig érő nefelejcsek között fekszem; behúnyt szemem előtt cickányok cikáznak városom csatornáin, és látom a webkamerát, fekete emelőt látok, amelyen ő fekszik, szerelmem lárváin; ahogyan méhemben, meg nem születetten: bőgő, anyatejért könyörgő árváim. Megőrült ez a kert; senki sem kaszálja. A nefelejcsek felhőszeretőt tartanak. Ilyenkor, hajnalban némelyiküknek a szája széle éjjeli csóktól harmatozik. A felhők a szél irányába tartanak. S alkalomadtán esőzve omolnak egy idegen város háztetőire. A cickányok csókot lefetyelnek bundájukról, s csókot ízlelnek a csatornafalak. És nem lesz már felhő, ami emlékezne az akkori kert akkori redőire; A kertre, ahol egyre nőnek a nefelejcsek és lárváikat őrzik a pókok. |
Do neba
rastući spomenaci
D. L.-u zadnji put, sa ljubavlju
U podivljalom vrtu
među paukovima, mrežama i do neba rastućim
spomenacima
ležim;
ispred mojih zatvorenih očiju
na kanalima mog grada rovke šaraju,
i vidim vebkameru, crnu dizalicu
vidim, na kojoj on leži, na larvama
moje ljubavi;
kao u mojoj maternici, nerođeno:
moji uplakani
sirotani
željni majčinog mleka.
Poludeo je taj vrt; niko ga ne kosi.
Spomenaci za ljubavnike oblake imaju.
U to doba, zorom nekolicini su usta
od noćnog poljupca rosom krašeni.
Oblaci u pravcu vetra kreću.
Zgodimice u kišu se pretvarajući
na krovove nepoznatog grada padaju.
Rovke sa svojih krzna poljupce
ližu i zabati poljupce kušaju.
I više neće biti oblaka što bi se na negdašnje
brazde negdašnjeg vrta sećao;
Na vrt, gde spomenaci sve više rastu
i pauci
svoje larve čuvaju.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése