Juhász Ferenc A mindenség szerelme* – Ljubav svemira**

Juhász Ferenc

Biatorbágy, 1928. augusztus 16. – Budapest, 2015. december 2.

 A mindenség szerelme*

Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...

lassan, tompán, mélyéböl remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,

csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető,

lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat

világ-tűz, vízözön,

ismeretlen és titkos robbanások,

május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

.

Én nem kutattalak, mint csillagász az égen

egy új csillagot.

Matematikával, képlettel, logikával

számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,

csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,

társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,

csak a vágy volt...

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,

robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,

de még csak reszketés, sejtelem

voltál te is, voltam én is szívedben,

mégis tudtalak,

tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,

hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,

mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,

mert ehhez az értelem kevés,

és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,

mint az órával mérhető idő,

s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,

fölfogtalak és vártalak,

tudtalak léttelenül,

mert kezdetben közös volt minden elem,

mert kezdetben én is a csönd virága voltam,

mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,

kezdetben csak a vágy volt,

ahonnan fölszabadultál...

*Kiragadott részletek

Forrás: http://szalmavirag.blog.hu/2010/06/17/juhasz_ferenc_a_mindenseg_szerelme

Ljubav svemira**

U početku je tišina bila i još nije znala

voleti zašto želi...

U početku je glas bio i još nije znao

voleti zašto želi...

U početku je magla bila i još nije znala

voleti zašto želi...

U početku čežnja je sama sebe čekala...

polako, tupo, iz vlastite dubine drhtajući.

U početku ni Ti nisi bila,

samo je čežnja bila, bez kostura, drhtava,

blaga buna, poput smole gusta, vruća želja

vatra sveta, potop,

nepoznate i tajne eksplozije,

snovi mirisom maja, bestelesna priznanja...

I poput astronoma novu zvezdu na nebu

nisam te istraživao.

Matematikom, formulom, logikom

računavši, da nigde drugde, jedino tamo možeš biti,

jednostavno si tamo, tamo, od iskona,

među drugarima, još nevidljivo.

Jer u početku ni Ti nisi postojala,

samo je čežnja bila...

Ipak sam te osećao, za tebe sam ipak znao,

prema tebi sam se spremao eksplodirati, blistavo te čekao,

ali i ti si tek drhtaj, slutnja

bila, i bio i ja u tvom srcu,

ipak sam znao za te,

u meni je predodređena izvesnost blistala,

da nežno i strahoviti roditi se možeš,

jer verujem, postoji predodređena predodređenost,

jer um je za to nedovoljna,

i prepoznavanje, odluka nije tako svesna cilja

kao satom merljivo vreme,

i satom merljiv elektricitet.

Ipak sam znao za te,

shvatio sam te, čekao sam te,

znao sam te i bez postojanja,

jer u početku svaki elemenat je zajednički bio,

jer u početku i ja sam cvet tišine bio,

jer u početku i Ti si cvet tišine bila,

u početku tek je čežnja bila,

odakle si se oslobodila...

Prevod: Fehér Illés

**Odlomci