Jóna Dávid Budapest 1968. September 9. –
Semmi különös
Úgy alakult, hogy a városban találkoztunk.
Ahogy érkezett, olyan volt, mint egy mentegetőző idegenvezető,
esernyője, mint óriás szempilla csukódott le kezében...
Aztán csak átléptünk a csenden, vettünk egy zserbót, vagyis kettőt
és egy capuccinót is, melynek habjába kiskanállal rajzoltam.
Szerettem ezt az eső utáni párás meleget, amiben sétáltunk,
kézfejét simogattam, ott olyan puha a bőre, mint a kismacska talpa.
Július volt. És szerda. És semmi különös. Megkértem a kezét.
Ahogy érkezett, olyan volt, mint egy mentegetőző idegenvezető,
esernyője, mint óriás szempilla csukódott le kezében...
Aztán csak átléptünk a csenden, vettünk egy zserbót, vagyis kettőt
és egy capuccinót is, melynek habjába kiskanállal rajzoltam.
Szerettem ezt az eső utáni párás meleget, amiben sétáltunk,
kézfejét simogattam, ott olyan puha a bőre, mint a kismacska talpa.
Július volt. És szerda. És semmi különös. Megkértem a kezét.
Forrás: http://www.poet.hu/vers/172975
Ništa naročito
Desilo
se da smo se u gradu sreli.
Stigavši,
sličila je na turističkog vodiča koja se pravda,
njena lumbrela kao ogromna trepavica se sklopila...
Pa smo ipak
prekoračili tišinu, kupili žerbo, ustvari dva komada
i jedan
kapučino u čiju penu kašikom crtao.
Voleo
sam tu sparnu toplinu posle kiše, u kojoj smo šetali,
milovao
njenu ruku, koža joj je, kao tabane mlade mačke, mekana.
Jul je
bio. I sreda. Ništa naročito. Zaprosio sam nju.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése