Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
|
Után
Sanyinak
Bátorságot kaptunk tőle. Ahogy a kövér lány mászott
előttünk a sziklán. Ha ő meg tudja csinálni, mi is. Araszolni lefelé a
függőleges sziklafalon tériszonyba kapaszkodva. Alattad a tenger csapkodja a
sziklát, nem nézel le, csak hallod. Meg talán majd minket is, ha már. De nem
volt idő gondolkodni, mászni kellett tovább a kövér lány mellett, miközben
folytonos szédülés fog el. Lehetetlen, hajtogatjuk félhangosan. Hogy itt
lehet csak lejutni. Hogy egyáltalán. A hercegnő sziklafalakkal elzárt
strandjára, magányterületre. És elképzelni se tudtuk, a frissítő mártózás
után hogyan is mászunk majd vissza. Egyáltalán. És maga a hercegnő hogyan
juthatott le. Titkos ajtón talán. És szegény Rilke, ő hogy. Nem tudom, némák
a duinói gyíkok. Most figyelni kell, mászni. A kövér lány után.
|
Iza
Saši
Smelost smo dobili od nje. Kako je debeljuca
ispred nas na steni puzila. Ako ona može, možemo i mi. Hvatajući u strah od
prostora na okomitoj steni silaziti. Ispod tebe stene more udara, ne gledaš
dole, samo čuješ. I možda će i nas, ako već. Ali za razmišljanje nije bilo
vremena, trebalo je pored debeljuce dalje puziti, dok te stalna vrtoglavica
hvata. Nemoguće je, ponavljamo poluglasno. Da je silazak samo tu moguć.
Uopšte. Na hridinama obavijenu zatvorenu obalu princeze, na prostor samoće. I
ni zamisliti nismo mogli, posle osvežavajućeg kupanja kako ćemo se popeti.
Uopšte. I kako je mogla sama princeza tu stići. Možda preko neke tajnovite kapije.
I jadan Rilke, on kako. Ne znam, gušteri Duina su nemi. Sad paziti treba,
puziti. Za debeljucom.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése