Pinczési Judit Az első ember – Prvi čovek

Pinczési Judit – Farkas István: A látnoknő

Debrecen 1947. október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.

Az első ember Az első ember, aki elesett lélegzetét és hangját rám hagyta, arcomra bízta hátizsákját, huzatos csendjét és csontjait. Azóta arcom nyitott gödör, melybe levágott redőnyként emberi sorsok zuhannak. A világ nagy tévedése ez – hiába sírás, hiába igyekezet. Én a másik parton vagyok, a vergődő karok lüktetése messze. A fulladó szájak rángása letakarva. Szívem, felnégyelt bolygó, virágokban és fákban elvonulsz. Mégis átfonom a legkisebb árnyat is. Beleszövöm magam végső nyugalomba. Rámdől a zuhanás, kibontakozik. A parton kiáltás, vérző őrtüzek, Figyelek, várok és fogalmazok.

Prvi čovek Prvi čovek, ko je pao ostavio mi je uzdisaj i glas, svoju naprtnjaču, provetrenu tišinu i kosti mom licu je poverio. Od onda moje lice je otvorena jama u koju poput otkinutih zastora ljudske sudbe se stropoštaju. Zabluda je to sveta – zalud je plač, zalud je trud. Na drugoj obali sam, puls mornih ruku je daleko. Trzaji prigušenih usta su pokriveni. Srce moje, čerečena planeta, u obliku cveta i stabla prolaziš. Ipak i najmanju senku zagrlim. U konačnu tišinu se upletem. Pad na mene se naslanja, razvija. Na obali krik, krvave vatre stražarnice. Posmatram, čekam i sastavljam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Pinczési Judit: Láng volt az élet Magvető - Budapest,1986. 137-138.