Sead Husić Tuzla 28.
april 1986. –
Knjižare
Tom ulicom često sam prolazio.
U njoj je moje pjesničko djetinjstvo počinjalo.
Tamo sam upoznao i Baudelairea i Lorcu. Da.
Tamo sam upoznao i djevojku koja ja voljela
Eliota. Moje pjesme nisu bile snažne kao njegove.
Ona je voljela Eliota!
Svako moje naglabanje o njemu pratile
bi njezine
nervozne kovrdže. Ja i danas
prolazim tom
ulicom. Tamo je opustjelo sve.
Ljubav smrdi. Često
se sjetim Eliota...
I, gle: prodavačice više nema,
ni stalaka za knjige,
ni Eliota.
Evo me, gledam u njihova gojazna
veličanstva:
pileće batake,
goveđe odreske i umotana Bošnjaka
skrivena iza
„mrske“ svinje.
Ali više Eliota nema.
P. S.
Nekako
pred smrt moju, naravno,
nedaleko
od odrezaka – tri ulice niže
vidim njega – Eliota.
O beskrajno sam bio
zadivljen!
Reče mi tada: „Znaš, nedostaje
mi ona
knjiška prašina. Čuo sam da
su bataci
zauzeli moje mjesto.“
Rekoh mu: „Ne mari, ljudi
vole izmišljati.“
Izvor: Sead Husić: Na tragu modernizma, Klepsidra
Kreševo, 2015. str. 39.
Könyvkereskedés
Gyakran mentem
végig azon az utcán.
Költészetem
kölyökkora ott kezdődött.
Ott ismertem
meg Baudelaireat is, Lorcat is. Igen.
Ott ismetem meg a kislányt is, aki Eliotot
szerette.
Költeményeim vele nem vetekedhettek.
Eliotot
szerette!
Minden róla
szóló megjegyzésemet
hajtincseinek
ideges rezgése követte. Ma is
azon az úton járok. A pusztaságon.
Áporodott a szerelem. Eliotot gyakran idézem...
És íme: hiányzik az eladókisasszony,
könyvespolcok sincsenek,
Eliot sincs.
Itt vagyok, hízott őfelségüket bámulom:
csirkecombok, hússzeletek és becsomagolt bosnyák
a “gyűlölt” disznó mögé rejtve.
De Eliot nincs többé.
P.
s.
Valahogy
halálom előtt, természetesen,
a
szeletektől nem messze – három utcával
lejjebb ott látom – Eliotot.
Ó, rabul ejtett, elvarázsolt!
Megszólított:
„Tudod, hiányzik
a könyvek pora. Hallottam, csirkecombok
foglalták el azt a helyet.”
„Semmi baj – válaszoltam – koholmány.“
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése