Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.
Barangoló törzsek
Sátraik előtt
a sötétedés
biztos határán
pipájuk füstje
szekercék éle
körbe barangol
szürkület
kószál a lekek között
és a varázsló
minden titkok
első tudója
is beleborzad
*
Puszták porát
hordja a szél
csonka fűtövek
közt lapul
készülődik már
a sivatag
régi áldozások
nem segítenek
vadászok hiába
járnak oda
több napi
lovaglás se kerít vadat nyilaikra
érintetlenül
várják a csapdák a ravasz vadorzót
a halászok
varsái is napra kerülnek
iszapos víztől
sárosan
pásztorok
barmai éles levelű gaznak megörülnek
veszőben az
élet
bűbájos
zacskók és dobok se hoznak változást
halotti torra
se futja
hogy
megnyugtassák a szaporán elhulló lelkeket
ember áldozat
kell
mondja a
táltos
meleg vére
ahogy kiömlik
a szívben
rekedt alvadt duzzadás
belei ráncos
tüdőlebenye
még megmutatná
mi honnan várható
s kiválasztják
az ártatlanokat
kiket az
ármány még ez ínségben is félve elkerült
és felszentelt
karddal vad éneklések kürtök és dobok zsivajában
a legidősebb
jós végzi a szertartást
mit fehér
lován ülve néz néma iszonyattal a fejedelem
bor kerül az
ivótülökbe
kézről kézre
jár a vérrel sűrítet
de ez sem elég
a táltos most
koponyát követel edénynek
abból igyanak
áldomást hogy a csapásnak vége legyen
s történik
minden kedve szerint
ám a puszták
pora elülni nem akar
vadak az
erdőbe halak a folyóba vissza nem térnek
szitkozódásokká
nőtt könyörgések lármája hirdeti
beteljesül ím
a végső ítélet
*
Táltos áll
magában
nyugodt az
arca nincsenek díszei
kezéből a
bűvös szerszámok hiányzanak
szavára nem
kíváncsi a had
kopják és íjak
erősítik férfiak lelkét
az
asszonyokkal meg nincs mit beszélni
szól hát a
kúthoz kemény szavakkal
ám a kevés
józanok már meg nem részegülnek
és a
részegültek feje sem tisztul
forr a vér
fröccsen
magasra a hadúr fája előtt
hol borral
vegyítik és isszák a vezérek
öblös kupákból
hangjuk
messzire zeng az eskütevőknek
*
Végszóra
érkezik a pásztor
némán nézi a
szétszéledőket
döntést hoztak
itt a nemzetség férfiai
míg ő karámok
közt figyelte füvek pusztulását
hallgatta
barmok száraz hörgését
mert a víz a
víz van kiveszőben
fonnyad a
világ
itt van
elhozta végső bizonyságát
minden
romlásoknak
furulyacsonk
lapul iszákjában
tenni kell
tenni kell valamit emberek
mondja a
kiürült sátortér előtt
da a szavaktól
telített levegő
kiveti hangját
*
Távolra
vetődött
barangoló
törzsek
hazát keresnek
vándorlások
kora
de akad
közöttük hódításra termett
ki követni
tudja a kóbor szellemet éji időben
és támadnak
sűrű sorokba zárt harcos követői
isznak
eskütevő vért a kupából
lesznek
vezérei az eltévelyedett laza csapatoknak
kürt szava
zeng hadak vonulnak
tárt még a
világ
*
Csak dalai
maradtak a kóbor nemzetségnek
legendákat
cipel nyeregkápa alatt
múltat puhítva
barangol egyre
hazát énekelve
Forrás:
Podolszki József Barna, Forum 1982. 19-23. old.
Nomadi
Ispred svojih šatora
na sigurnoj granici sutona
dim lula
oštrice sekira
kruži
među dušama sivilo luta
i vrač
prvi znalac svake tajne
takođe zadrhti
*
Vetar prašinu pustare nosi
između sakatih gomila trava se skriva
pustinja se već priprema
stara žrtvovanja ne pomažu
lovci u lov zalud kreću
njihove strele divljač ne nalaze
lukavog krivolovca stupice netaknuto čekaju
od mulja uprljane vrše ribara
na suncu samuju
stoka pastira oštrolisnom korovu se obraduje
život se gubi
promenu krasne kese i bubnjevi ne donose
i samrtna gozba izostane
da sve češće izgubljene duše umire
ljudska žrtva je potrebna
reče čarobnjak
kako njegova topla krv curi
u srcu zaostalo zgrušeno nabreknuće
njegova creva naborani zalisci pluća
još bi pokazali odakle šta se može očekivati
i izaberu nedužne
koje je zavera i u oskudici uplašeno zaobišla
i prosvetljenom sabljom u metežu divljih pesama truba i bubnjeva
obred nastariji prorok vrši
što poglavar na belom konju s užasom promatra
u kalež krvlju zgusnuto vino se sipa
iz ruke u ruku kola
ali ni to nije dovoljno
čarobnjak sad za posudu lobanju zahteva
da se udar sudbe završi neka halvaluk iz toga piju
i sve se prema njegovoj žeji dešava
ali prašina pustare se ne stiša
divljač u šumu ribe u reku se ne vraćaju
galama u proklinjanje pretvoreno preklinanje oglašava
zadnji sud evo ostvaruje se
*
Usamljeno stoji čarobnjak
lice mu je smiren ukrase skinuo
u ruci čarobne predmete ne drži
četa ge ne sluša
duše muškaraca koplja i strele jačajau
a sa ženama nema šta da se priča
pa tvrdim rečima bunaru govori
ali malobrojni prisebni više se zanesu
niti glave opijenih se ne bistre
krv ključa
ispred stabla poglavara visoko prsne
gde veziri sa vinom mešaju te
iz oblih pehara piju
glas zaverenika daleko se čuje
*
Pastir na kraju obreda stiže
razilazeće nemo gleda
muškarci plemena odluku su doneli
dok je on nestanak trave među oborima promatrao
suv hropot stoke slušao
jer voda voda se gubi
svet vene
tu je konačan dokaz
svake propasti
u prtnjači patrlj frule mu je
ljudi treba treba nešto učiniti
ispred ispražnjenog trga šatora kaže
ali glasovima pun vazduh
njegov glas potisne
*
U daljinu stigla
lutajuća plemena
domovinu traže
era seoba je
ali među njima i za osvajanje stvorenog ima
ko nestalan duh tokom noći pratiti zna
i ratoborni sledbenici u gustim redovima se javljaju
iz pehara krv zakletve piju
i raskalašene čete vezire će dobiti
čuje se rog vojske su u pokretu
svet je još otvoren
*
Od nomadskih plemena tek su pesme ostale
ispod sedla omekšavajući prošlost
legende nosa
o domovini peva
i neprekidno luta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése