Botár Attila Hiányzók – Oni koji fale

Botár Attila Székelyudvarhely, 1944. március –

Hiányzók A hagyományból mintha valamit ők értenének. A leszúrt husángot tizenkét kődarabbal kerítik, s az ekék vasát őszi földbe mártók a cipót késheggyel keresztelik, s ha megköpködött tenyerük kaszát fog kalász a perc, s rakják asztagait a történelemből végképp hiányzók. De számolok. A számon kívül szorultak sokadalmából sóhaj sincs jelen, verejtékük, mint sírjuk névtelen, nincs ünnepe, mert nyoma sincs nyomuknak. Anyák. Apák. Tüdőnek friss lehellet. Csak ápolták, amit ápolni kellett.

Oni koji fale Od predanja oni kao da nešto shvaćaju. Probodenu toljagu sa dvanajst kamena ograđuju, i oni koji plug u jesensku zemlju zarinu veknu vrhom noža krste i ako njihova popljuvana šaka kosu uhvati, tren je klas i oni koji iz istorije konačno fale, stogove prave. Ali računam. Iz mnoštva računa istisnutih uzdah se ne čuje, njihov znoj kao i grobovi su bezimeni, praznike nemaju jer i trag njihovog traga fali. Majke. Očevi. Svež uzdah plućima. Samo su negovali što se negovati trebalo. Prevod: Fehér Illés