Mišo L. Korać Jesen stiže dunjo moja – Én birsem közeleg az ősz

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Jesen stiže dunjo moja Ništa nijesmo rekli  ni ja ni ti Samo Smo se gledali ...  A nikada , Nikada prije toga Nijesmo bili zajedno a već je po nama padala kiša kao onako usput... Bila je jesen poklonila si mi žuti list sa mojim imenom ispisanim na njemu! Kiša je umivala lišće, lišće i lišće... Vjetar je svirao sjetno (nešto kao D mol) po granama platana... Šaputao sam; volim te, volim te, volim te... Vjetar je moju riječ pjevao, i pjevao... Ti si plakala i suze su kao kapi padale po izlogu... Kap po kap... Kap po kap... Gledala si u knjigu "Ana Karenjina" Ja sam ti izmislio novo ime jedno za tebe jedno za jesen... ...Ana ...Anijas... I već sam bio tvoj "Vronski " Smještajući se u izlog i gurajući sa knjigama obasipao sam te lalama, zumbulom, ruzmarinom, i poljupcima... Crvenkasto lišće padalo je na tvoju glavu, na tvoja ramena na moja ramena, onda bi se smijali zaljubljeno... Iz kafea se čula sjetna pjesma "Jesen stiže dunjo moja" A po nama lišće, lišće, i lišće, i tvoja bijela kragna preko školske kecelje preko ramena... Preko mog crnog sakoa... Uspomena uspomena... Jesen 1966, ta pretužna molska jesen... Za nama ostaje pjesma "A i ti mene iznevjeri dunjo moja, otišla si slavuj šuti lišće žuti"... Ja sam samo strahovao da se ne pretvoriš u zvuk, i pjevao da te zadržim... "Jesen stiže dunjo moja, ne miriše više cvijeće zumbul, lale, jorgovani"... Stihovi, stihovi, stihovi... Jesenji platani sa urezanom pjesmom i tvojim imenom na njemu... "S’ cvjetnih grana lišće pade, snjime ode moja ljubav, moja mladost, moje nade"... I svake jeseni zajesenim u šum u kišnu kap u (ne) zaborav... "Jesen stiže dunjo moja"...

Én birsem közeleg az ősz Nem szólaltunk meg se te se én Csak Csak néztük egymást... De soha Soha azelőtt Nem voltunk együtt és máris eső áztatott bennünket csak úgy útközben... Ősz volt nevemmel jelzett sárga falevelet kaptam tőled ajándékba! Eső fürdette az avart, az avart és az avart... Szomorúan dalolt a szél (talán D-mólban) a juhar ágain... Suttogva mondtam; szeretlek, szeretlek, szeretlek... A szél ezt a szót dalolta és dalolta... Sírtál és a könny csepp a csepp után hullott a kirakatra... Csepp a csepp után... Csepp a csepp után... Egy regényt “Anna Karenyinát” nézted Én meg új neveket találtam ki egyet neked egyet az ősznek... ...Anna ...Aniász... És már a te “Vronszkijod” voltam A kirakatban helyezkedve és a könyvek között esetlenkedve tulipánokkal, jácintokkal, rozmaringgal, csókokkal árasztottalak el... Fejedre, válladra, vállamra piros levelek hullottak, akkor nevettünk szerelmesen... Szomorkás dal hallatszott a presszóból “Én birsem közeleg az ősz” Rajtunk meg levelek, levelek és levelek iskolás kötődön és válladon meg fehér gallérod... Fekete zakómon... Emlék emlék... 1966 ősze, az a szomorú akkordú ősz... Utánunk marad a dal “Én birsem te is hűtlen lettél hallgat a csalogány elmentél sárgul a levél”... Csak éppen féltem hogy hanggá ne változz és énekeltem hogy megtartsalak... “Én birsem közeleg az ősz, a jácintnak, tulipánnak, orgonának illata már elillant“... Sorok, sorok, sorok... Őszi juharfák és rajtuk a dallal neveddel vésett ágak... “Leestek a levelek a virágot termő ágakról, velük együtt tűnt el szerelmem, ifjúságom, reményem”... És minden ősszel őszbe borulok a susogásba minden esőcseppbe a feled- (hetetlenbe) “Én birsem közeleg az ősz”... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor