Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –
Muzika
sestri
ja sam imao mali narandžasti gramofon
i to je bilo sasvim dovoljno sunca u našoj sobi bez tapeta.
sjećaš se sobe?
bilo je pravilo: bez riječi, samo gramofon samo pucketava muzika raspjevanih pokojnika.
neki ljudi na gomili leže na tvom
i mom krevetu jakne im mirišu po strahu i oni nestaju do članaka nemaju šake i stopala tako ih pamtimo.
svi oni znaju pravilo:
samo šuškavi glasovi iz zvučnika bez malih razgovora i uzdaha. kad igla preskoči, dobro je što nemaju dlanove da zaplješću.
mi ćemo ih ispratiti, Džolin (Džolin)
ti ljudi uvijek odu a kuda, to nam je tada nebitno – još će se dugo vrtjeti ploče nećemo ni osjetiti da smo odrasli. |
Zene
húgomnak
volt
egy kis sárga lemezjátszóm
tapétanélküli
szobánkba
éppen elég
fényt adott.
emlékszel
a szobára?
megszabtuk: szó nélkül, csak a gramofon
csak a
dalosajkú halottak
zenéje
recseg-ropog.
ágyamon,
ágyadon halomra hevernek
a
jött-mentek
felöltőjükből
félelemillat áradt
és egyszerűen
eltűntek
tenyerük
talpuk hiányzott
emlékeinkben
így maradtak meg.
a szabályt
mindahányan tudják:
csak a
susogó gramofonhangok
csevegés
sóhajtások nélkül.
mikor
átugrik a tű
szerencsére
tenyerük nincs nem tapsolhatnak.
mi kísérjük ki őket, Dzsolin (Dzsolin)
ezek mindannyian elmennek
hová is, számunkra lényegtelen –
a lemezek még sokáig forognak
észre sem vesszük felnőttünk.
Fordította: Fehér
Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése