Šimo Ešić Satovi u kući – Órák a házban

Šimo Ešić Breze kod Tuzle 6. veljače 1954. –

Satovi u kući Žena mi je u svaku prostoriju postavila po jedan sat – U kuhinju, hodnik, kupatilo, dnevnu i spavaću sobu. Sad hod sekundare čujem kao čekića bat i brojim, kao korak po korak, da znam koliko sam bliže grobu. Ni jedan od njih ne pokazuje tačno vrijeme. Svaki žuri nemilice ili se osjetno sporije vrti. Tako ostaje tajna i sve strašne dileme kad ću pred lice smrti. Samo na balkonu nije se sjetila da ga okači i tu se sat ne nalazi. Tu se najčešće, najradije i najduže zadržavam. Gledam u nebo iznad krovova, kroz tutanj gradske buke osluškujem udaljen glas zaljubljene ptice. Vrijeme ne mjerim. Pratim samo sunce koje mi grije lice i neumoljivo brzo zalazi.

Órák a házban Hitvesem egy-egy órát minden helységbe elhelyezett – A konyhába, az átjáróba, a mosdóba, a nappaliba és a hálószobába. Most a másodpercmutató lépteit hallom, kalapácsütések és számolom, mint lépést lépés után, hogy tudjam, a sírhoz mennyivel vagyok közelebb. A pontos időt egyik sem mutatja. Mindegyik rendületlenül siet vagy érezhetően lassabban forog. Így félelmetes a kényszerhelyzet és titok marad, a halál mikor jön értem. Csak a karzatra felejtett el egyet felakasztani, így itt óra nincs. Legszívesebben és leghosszabban itt tartózkodok. A tetők felett az eget nézem és a városi hangzavarban az epekedő madár távoli hangjára figyelek. Időt nem mérek. Csak az arcomat melengető napot kísérem, ahogy kérlelhetetlen gyorsasággal tűnik el. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.avlija.me/bosna-i-hercegovina/poezija-sima-esica-3