Darko Daničić Časovi – Órák

Darko Daničić Ljig 21. januar 1961. –

Časovi

1.
Ništa ne mere, časovi samo pričaju priče
kojima ograničavaju svet u nama. Trenuci
od kojih smo brižljivo sazdani rastu
kao pljusak usred noći, mokri stub koji u blesku
premosti čekanje između udaljenih svetova.
Sati i minuti, telefonski pozivi, žive u neumerenosti,
od neumerenosti, u lakomoj peni nečitkih glasova.
Teško je dosanjati vreme koje je preostalo,
rasaditi sate u spora sećanja, kao u prolećne vrtove
pune polena i iskričavog vazduha.
Od svega što živi samo mi želimo
više života od ovog što imamo.

Usplahireni tom navalom neispričanih priča,
skriveni pod nevericom zauzdanih senki,
osećamo hipnotičku moć pozlaćenih zupčanika
čije nas kazaljke bešumno brišu.

.

2.
Otkako su prošle godine, svet je utihnuo
a neučinjeno raste u tebi.
Samo se verzije događaja množe.
Toliko sekundi i minuta ne možeš
držati u sebi i izlaziš kao kad mladi zečevi
napuštaju legla da bi osetili navalu života
u trenu kad prasne pucanj.

Trči, zeko, trči,
lavež je prekrio nebo nadimljeno barutom,
pa je ono ugljen koji će jednom izgoreti
i otkriti gde je utrnula svetlost susrela slepe oči
Zevsovih i Temidinih kćeri.

Trči, samo trči,
oči goniča sevaju,
tvoj život mere brži otkucaji
od mog kasnog razumevanja:
život je spora spoznaja,
pogasiće se monitori
igrica će se završiti,
a novi ljudi dobiće
stara imena.

Izvor: http://eckermann.org.rs/article/masta-onostranog/

Órák

1.

Tehetetlenek vagyunk, az idő egyre csak meséli

világunkat korlátozó meséit. A pillanatok

gondosan összeválogatott alkotórészeink

éjféli zuhatagként nőnek, a villanásban távoli világok

közötti várkozást áthidaló nyirokoszlop.

Az órák és percek, telefonhívások a kusza hangok

könnyed habjában, a szertelen szertelenségében élnek.

Maradék időnket megálmodni, az órákat

a lassú emlékezetbe oly nehéz szétültetni, akár

a virágporral és rikoltó levegővel telt tavaszi kertbe.

Attól, amit nyújt az élet, az élők közül

egyedül mi akarunk többet.

Az el nem mesélt mesék támadásától riadtan,

a megfékezett árnyak bizalmatlansága alá rejtőzve

érezzük az aranyozott küllők hipnotikus hatalmát,

melyek mutatói nesztelenül törölnek bennünket.

2.

Évek múltán elcsendesedik a világ,

benned meg az elmulasztott tettek áradnak.

Csak a történet változatai szaporodnak.

Annyi pillanatotot és percet nem tudsz

magadban tartani, hát úgy lépsz, mint

kotorékból a növendéknyulak, hogy a puskalövésben

megérzzék az élet lüktetését.

Szaladj, nyuszi, szaladj,

az ugatás lőporfüsttel takarta be az eget,

nem más, mint szén, egyszer ellobban

és kideríti: az eloltott fény Zeusz és Themisz lányai

vak szemével hol találkozott.

Szaladj, szaladj csak,

villog a hajcsár szeme,

életedet késő eszmélésemtől

gyorsabb dobbanások mérik:

lassú felimerés a lét,

a képernyők kialszanak,

megszakad a játék,

az új emberek meg

a régi neveket kapják.

Fordította: Fehér Illés