Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
Fényburokban
A gesztenye megrepedt héjába bújok, onnan hívlak,
integetek.
Gyere utánam. Éljünk együtt mától kezdve. Átlagos életet.
Guruljunk harmatos fűben, ha valaki véletlenül belénk
rúg.
Óvjuk két gyerekünket. A kutya bármikor bejöhet a
lakásba.
A macskák nem, de őket is szeretjük. Nem sietünk sehova,
a fénylő, barna bőrűek vagyunk, ketten együtt. Ugyanúgy
szeress, mint gesztenye a tüskés héját. Legalább.
Különben
csak könnyek fagynak rá a faágakra ősszel. Mintha a
költők
csak ilyeneket tudnának írni, és csupán költőket
olvasnának
szívesen a feldíszített karácsonyfa alatt éjszaka.
Egyedül.
Forrás: Jász
Attila: Belső angyal – készülő kötet
U omotaču svetla
U napuklu ljusku kestena se uvlačim, od
tamo te zovem, mašem.
Pođi za mnom. Od danas neka zajedno živimo.
Prosečnim životom.
U rosnoj travi se valjaljmo ako nas neko
slučajno nogom udari.
Čuvajmo naša deca. U stan pas bilo kad može
ući.
Mačke ne ali i njih volimo. Nigde nam se ne
žuri,
nas dvoje zajedno sjajnokožci smo. Voli me
tako
kao što kesten svoju bodljikavu ljusku.
Makar. Inače
ujesen na grane samo suze se smrznu. Kao da
pesnici
samo takve stvari mogu pisati i ispod
okićene jelke
rado ništa drugo samo pesme čitati. U samoći.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése