Stefan Višekruna Srodna duša – Rokon lélek

Stefan Višekruna Trebinje 9. decembar 1991. –

Srodna duša

Koliko puta sam se opijao tom mišlju,

I sada kada se prisjetim toga zadrhtim

I protrne mi tijelo od jeze.

Nadahnjivao sam čula vječnim jutrima od kojih se pune pluća kiseonikom

I pitao se da li ću te ikada sresti u prolazu nekog

Nepoznatoga grada zagledan u rijeku

I mostove,

Slutim

I prizivam

Da čujem toliko željeni bat tvojih koraka koji lupaju po moždanoj kori

I odzvanjaju u meni kao zvono na obližnjoj Crkvi,

I moj skoro nečujni glas grli te

I budi iz snovidjenja

I radja žudnju u tebi kojoj ne znas imena

I godina dok osjećaš da je neodoljivo blizu tebe srodna

Duša tvoja.

Ako se sretnemo u srcu moga rodnoga grada, znaće dan

I noć, vrana

I pas lutalica šta nam je u srcima, a šta nam je u srcima, to pliva u džepovima

I preliva se u očima, ne sumnjaj u to srodna dušo moja,

Već poljubi me ko prvu ljubav svoju

I znaj samo da ištim zaklinjući tebe, zemlju

I Presvetu Bogorodicu da mi doletiš na krilima andjela svijetloga.

Tada ću prosijati

I zalepršati krilima najživorodnije rodjen u tvome oku punom mene i

Vajaću ti lice ljubavnim stihovima srodna dušo moja.

Kada dodje taj dan,

Svi minuli dani sliće se

U njega I zapjevaće o

Nama devetom simfonijom

U silnom zanosu nebo

I zemlja srodna dušo moja !

Izvor: autor

Rokon lélek

Hányszor bódított az a gondolat,

És most, hogy eszembe jut, megremegek,

Testem zsibbad.

Lelkesített a tüdőt öxigénnel teletöltő örökös reggel

És magamtól kérdeztem egy ismeretlen város

folyóra, hídra tekintő átjárójában valaha is

találkozunk-e,

Sejtem

És szólítalak

Hogy az annyira óhajtott lépteid kopogását agykérgem érezze

És a közeli templom harangjaként visszhangozzon bennem,

Alig hallható hangom ölel

És ébreszt az álomvilágból

És benned ismeretlen vágyat szül

És érzed hozzád ellenállhatatlanul közel van egy

Rokon lélek.

Ha szülővárosomban találkozunk, a nappal és az éj,

Meg a varjú és a kóbor kutya is

Tudja, mi van szívünkben, zsebünk is azzal tele

És onnan szemünkbe szivárog, rokon lelkem, ne kételkedj,

Hát csókolj meg, mint első szerelmedet

És vedd tudomásul, könyörögve kérlek téged, a földet

És Szűz Máriát, angyalszárnyakkal röppenj hozzám.

Akkor átalakulva,

Szemedben ujjászületve suhanok a magasba és

Arcodat, rokon lelkem, szerelmes versekkel formálom.

Ha az a nap eljő,

Belesüllyed minden

Ami múlt

És elvarázsolva

A sorsszimfóniát

Rólunk dalolja az ég

És a föld, rokon lelkem!

Fordította: Fehér Illés