Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
Kopár sziget
(indulás, nyulak)
A hold már előző délben megmutatja magát. Ébren alszom. Kitakarom
magam, hadd csípjenek a szúnyogok. Remélem, ha már eleget
kaptak a
véremből, hagynak aludni. Még sötétben két fekete nyúl
gubbaszt ijedten
az út szélén, mintha buszra várnának. A mellettük
elsuhanó autóban meg négy
másik, álmos, piros szemű nyúl nézi őket. Hajnalban a fák
térdig ködben állnak
az út mellett, a látvány miatt. A visszapillantó tükörben
kel a nap. Jó kezdet.
(félút, tenger)
Golyónyomok, üres apartmanok félúton a tenger felé. Óriásfenyők
fekszenek az átlátszó, türkizkék vízben. Fölöttük halak
úsznak el. Fáj
a derekam, csak ketten gyógyíthatják meg. Te vagy a
tenger. Együtt
úszunk, majdnem meztelenül. Közben fekete bárányként legelészem
az
apartman mellett. Mintha nem félnék semmitől. Az ösvény a
patak partjára
vezet. Ahol a remete lakik. Én lennék? Lassan hullanak
már a levelek is.
(éjszaka, terasz)
Három pillangó méretű denevér kergetőzik a lámpák alatt. Vacsoráznak.
Egyedül ülök a teraszon. Alszol már. Ujjaim emlékeznek bordáid
rajzolatára,
az érintés hiánya bizsereg bennük. A háromból már csak
egy denevér bírja
velem az éjszakázást. Abba is hagyom, nem jegyzetelek
tovább ma. Veszem
a jelet. Mindjárt holnap. Már akkor is velem vagy, ha nem
vagy itt. Gyilkoltam
tegnap éjjel. Álmomban. Kopár szigetre látok. Hajnalodik
lassan. Lefekszem.
(isten, veletek)
Sirály ül a lámpaoszlop tetején, az autóút fölött,
délután. Az utolsó reggel
mindig euforikus, zálogba mindig ott hagysz valami
fontosat a holmidból.
Áldozatot. Ahogy a magányos úszó megérkezik lassan a
lakatlan, kopár
szigetre. Megkövült lény, ahogy fekszik a vízben. Mögötte
még nagyobb,
nyilván az anyja. Holdbéli szürke sziklák, azúr tenger. A
behúzott nyakú
halfarkas egészen közel enged. Homlokunk majdnem összeér
álmunkban.
Forrás:
Golo ostrvo
(polazak, zečevi)
Mesec već prethodo u podne se pokazuje.
Budno spavam. Otkrivam se,
neka me komarci izgrizu. Nadam se, ako su
već iz moje krvi dovoljno
dobili, puste me da spavam. Još u mraku dva
crna zeca pored puta
preplašeno čučaju, kao da bus čekaju. A u
pored nas prohujalog auta
četiri druga, pospana, crvenooka zeca
gledaju ih. U zoru drveća do kolena
u magli stoje, zbog prizora. U retrovizoru
sunce se javlja. Dobar početak.
(pola puta, more)
Na pola puta prema moru tragovi metaka,
prazni apartmani. U prozirnoj,
tirkizno plavoj vodi ogromni borovi leže. Iznad
njih ribe plivaju. Leđa
mi bole, samo dve osobe mogu izlečiti. Ti ili
more. Zajedno plivamo,
skoro golo. U međuvremenu poput crnog ovca
pored apartmana
naslađujem. Kao da se od ničega ne bojim.
Staza do obale potoka
vodi. Gde samotnjak stanuje. Jesam li taj
ja? Polako već i lišće opada.
(noć, terasa)
Ispod lampi tri slepa miša veličine leptira
jurcaju. Večeraju.
Sam sam na terasi. Već spavam. Lukove
tvojih rebara prsti mi prizivaju,
u njima nedostatak doticaja kola. Bdenje sa
mnom od tri slepa miša
samo jedan podnosi. A i prekidam, danas
više beleške neću praviti. Znak
prihvatam. Već će sutra biti. I tad si sa
mnom ako nisi tu. Prošlu noć sam
ubio. U snu. Golo ostrvo vidim. Polako zora
stiže. Legnem.
(bog, s vama)
Popodne, iznad autoceste, na vrhu
kandelabera galeb čuči. Zadnje jutro
uvek je euforičan, od svojih stvari nešto
važno uvek u zalog ostavljaš.
Žrtvu. Poput usamljenog plivača ko napokon
na nenaseljeno, pusto ostrvo
stiže. Okamenjeno biće je kako na vodi
leži. Iza njega daleko veće,
jamačno njegova majka. Sive stene sa
meseca, azurno more. Riba vuk
uvučenog vrata me sasvim blizu pušta. Čela
nam se skoro dotiču.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése