A közös múltról
sorsod már levált. Szószékről
le,
szószékre fel; egyedül
járod, mit járod: futod a
szív-
kanosszát. Lábad nem érinti
a márványlépcsőket, szinte
repülsz, mint aki sűrűbb
hiányból érkezett. Lépéseid
is:
ahogy
a damaszt
lángra kap. Még nem tudod, hogy a saját
rejtőző
erőd emel fel önmagad fölé. Olyan sokat szeretnél
elmondani.
Arra
lettél,
hogy végigjárd a magad
különbejáratú stációit,
tetszőleges sorrendben,
pazarló
szigorral.
Hogy olyan legyél,
mint
egy isteni terv
kalligráfiája. De mi haszna, ha nem oszthatod meg
senkivel. Már nem emlékszel, hétéves
voltál, és ott a
kistemetőben a gyereksírokat
szólongattad a metsző
hidegben. Ami rajtad múlt, abból nem lett könnyű jelen.
Propovedaonica
Sudba ti se od zajedničke
prošlosti već odvojila. Dole sa
propovedaonice, pa na propovedaonicu; kanosom srca sam
hodaš, ma ne hodaš, juriš.
Noge ti mramorne
stepenice ne
dotiču, kao da letiš poput nekog ko je iz nekog gušćeg manjka
stigao. I tvoji koraci: kao damast plamtiti počinju. Još
ne znaš
da te iznad sebe tvoja skrivena snaga diže.
Toliko toga bi hteo
ispričati. Zato si
stvoren da kroz vlastite stacije sa posebnim
ulazom po proizvoljnom redosledu,
rasipničkom strogošću sam
prođeš. Da budeš
takav kao kaligrafija jednog božanstvenog
plana. Ali šta
sve vredi ako
ni sa kime
ne možeš podeliti.
Više se ne sećaš, imao si sedam godina i
tamo na malom
groblju u oštroj zimi dečje grobove
oslovljavao. To
što je o tebi ovisilo od toga
laka sadašnjost nije postala.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése