Vesna Radović Nad Prizrenom su nekad zvonila mnoga zvona – Prizrenben egykor zúgtak a harangok

Vesna Radović Herceg Novi 31. decembar 1966. –

Bogorodica Ljeviška

Nad Prizrenom su nekad zvonila mnoga zvona

Sve bilo je nekada, mladost, ti i ja, koju još uvek prepoznajem
Šćućurenu ispod otvorenog kišobrana
Dok se drži za ruke i krišom ljubi, mada sve prošlo je
Istopilo se kao sneg u proleće
Kao Sneško koga su deca pogazila
Posvedočiću, svemu što jeste i svemu što je bilo
Nad Prizrenom su nekad zvonila mnoga zvona!

Još uvek sviram sa jednom pokidanom žicom
Što mi bode usnule oči
Kao pustinjska prašina, koju raznose saharski vetrovi
A, koža mi je kao decembar hrapava i hladna
Ni nalik mekoj baršunastoj svili
Za razliku od mene, ti se krasno držiš
Visok i uspravan, elegantno ogrnut u pesme ljubavne
A, ja tiho svedočim
Nad Prizrenom su nekad zvonila mnoga zvona!

Kao ranjena Bogorodica na brežuljku Ljeviški
Iznad hučne reke Bistrice
Sama među oskrnavljenim svetinjama
Pozivam te na jutarnju liturgiju
Mada sve pusto je, osim nas
Promrzlih putnika iz daleka
Jer, davno sam se pred Bogom zaklela, voleću te zauvek
A, tu, među upaljenim svećama
Ugasila bih svoju žeđ, svedočeći
Nad Prizrenom su nekad zvonila mnoga zvona!

Ti ludo što imaš anđeoske oči i ne daš mi da plačem
Hajde, dođi i ne stidi se, zajedno ćemo sići
U duboke rudokope
U potrazi za izgubljenom golubicom
Koju su davno doneli kotorski trgovci
Na dar Milutinu, smiluj se, dušo moja osetljiva
Jer, još uvek imam krvi pod noktima
I topline u oku jezera da posvedočim
Nad Prizrenom su nekad zvonila mnoga zvona!

Izvor: https://okf-cetinje.org/vesna-radovic-gitara-danila-kisa/

Prizrenben egykor zúgtak a harangok

Minden egykor volt, az ifjúság, te és én, akit még mindig felismerek

Ahogy a nyitott ernyő alatt gubbaszt,

Egymás kezét fogva titokban csókolózik, akkor is ha elmúlt,

Elolvadt mint tavasszal a hó,

Mint a gyerekek által taposott Hóember,

Tanúsítok mindent, ami van és mindent, ami volt,

Prizrenben egykor zúgtak a harangok!

Még mindig bágyadt szememet

A szaharai szelek által széthordott

Pusztai porként bántó szakadt húrral játszom,

Bőröm meg mint a december, érdes és hideg,

Puha, bársonyos selyemre nem hasonlít,

Nem úgy, mint én, te jól tartod magad,

Magas vagy szálegyenes, elegánsan szerelmes versbe öltözött,

Én meg csendesen tanúsítom,

Prizrenben egykor zúgtak a harangok!

Mint a Ljeviška-dombi* sebzett Szűzanya

A sebes Bistrica folyó felett

Egyedül, a meggyalázott szentek között,

Reggeli istentiszteletre hívlak,

Igaz, minden puszta, rajtunk,

Távoli átfázott utasokon kívül,

Mert Isten előtt már régen megfogadtam, mindörökké szeretlek,

Itt meg, az égő gyertyák között

Oltanám szomjamat, tanúsítva,

Prizrenben egykor zúgtak a harangok!

Te angyal-szemű bolond sírni nem hagysz,

Hát gyere, ne szégyenkezz, együtt szállunk

A mély bányákba

A kotori kereskedők által Milutinnak ajándékba régen hozott

Elveszett galamb után kutatni,

Sajgó lelkem könyörülj meg rajtam,

Mert, körmöm alatt még mindig folyik a vér

És őrzöm a tó melegét, hogy tanúsítsam,

Prizrenben egykor zúgtak a harangok!

*Crkva Bogorodica Ljeviška (1306-07.) – pravoszláv kolostor Prizrenben, lelki üdvéért Milutin király alapította.

Fordította: Fehér Illés

Crkva Bogorodica Ljeviška