Srđan Sekulić Mažuranićeva – Mažuranić utca

Srđan Sekulić Priština 23. novembrq 1993. –

Mažuranićeva U Mažuranićevoj na Petrovaradinu živeo je čovek koji je imao knjigu Skendera Kulenovića. Pošao sam tamo po najjačem junskom suncu, sa golemim nijjetom u srcu. Putovao sam dugo, sa drugog kraja grada pa sam se onda uspeo i uz brdo. Kupio sam roman „Ponornica“ a on mi reče da ima i „Pjesme“ pa sam i njih kupio. Nizbrdo je bilo lakše no uz brdo. Jurio sam dole bez dinara. I na stanici se zaustavio. Tamo su sedela dva dečaka. „Čiji si ti brat?“ Pitao me je onaj veći. „Strahinjin“- odgovorio sam. „Poznat si mi nešto, jesi li odavde?“ „Nisam, sa Kosova sam“-rekao  sam. „Znam ja što si došao ovde, tamo je stalno neki rat“- reče manji, i autobus broj devet stiže.

Mažuranić utca Péterváradon a Mažuranić utcában élt a Skender Kulenović könyvét áruló ember. A forró júliusi napon, níjjettel* szívemben indultam oda. Hosszan utaztam, a város egyik feléből a másikig, majd a hegyre kaptattam. Megvettem a „Búvópatak” című könyvet, mondta „Versei” is vannak, azt is megvettem. Lejtőn le könnyebb mint felfelé. Üres zsebbel rohantam lefelé. És az állomáson megálltam. Két fiú ült ott. „Kinek a testvére vagy?” Kérdezte a nagyobbik- „Sztrahinyáé” – feleltem. „Ismerősnek tűnsz, idevalósi vagy:” „Nem, koszóvói” – mondtam. „Tudom, miért jöttél ide, ott örökös a háború” – szólt a kisebb, és megérkezett a kilences busz. *níjjett - az imádság elvégzésére vonatkozó jószándék, áhítat Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://filozofskim.blogspot.com/2018/11/sran-sekulic-mazuraniceva.html