|
Majd eljön érted
A ház bezárva, apja
a ruhás-
szekrényben, nadrágjait és zakóit
öltve. A szekrény fekete és öblös,
hajnali fúvósötös, valamint ő
mint az apja műve. Akár az első
hanglemez, egy táskalejátszóval,
1964-ben, szintén
tőle, és most kerüljünk kijjebb, a konyha
felé, ahol tetőzni fog a dráma.
Előbb azonban még az előszoba.
Beleborzong a hideglelő szóba,
hó- és sárcipők, félretaposva,
mögötte apja izzó agyagszobra
ásít, mint az életben annyiszor, ha
valami őrülten kiborította.
Most pedig semmi oka. Vagy álmodna?
Lába fityeg, mintha madzagon lógna,
és felfigyel a rázkódó ajtóra,
melyet fogva tart még a rigli. (Ritka
menetű, hosszúszárú facsavar,
melynek a fejét egy szárnyas vagy tollas,
forgatható fogantyú pótolja.)
És elenged csakhamar mégis a fa,
rés tárul, a sötétből kifestik a
nővére arca, hova tegye, honnan
kapja a fényt, a lámpa befelé ég,
fülében csak a szekrény hangja, 1-
977, halottját karon
ragadja, belekarol s a konyhába
vonszolja, a hang nem hagyja abba. S ott
sincs nyugta. Székbe gyömöszöli testét,
a szék sárga, mint a szalma, és vizes,
mint tenyere, talpa. Apját szólítja,
hogy távol tartsa, lévén a ház egybe-
nyílva belül. És mert magyarázattal
tartozik neki. Beengedtem, mondja,
hogyne engedtem volna be, elvégre
ő is csak egy Marno, nem zárhatod ki,
egy Marno ugyanonnan, ahol most te,
mondja, tudván, hogy ezt maga sem érti.
A nővére meg egykedvű és néma.
Nincs is benne semmi értenivaló.
Hanem csupán hallgatni kell tudni. Meg-
hallani, ha talajt ért benned a hó.
|
Doći će po tebe
Kuća je zatvorena, otac u gar-
derobnom ormaru hlače i sakoe
oblači. Ormar je crn i prostran,
jutarnji duvački kvintet, nadalje on
kao očevo delo. Kao prva
gramofonska ploča, sa gramofonom,
1964., također
od njega, i sad vani idemo, prema
kuhinji, gde će drama kulminirati.
Ali još pre predsoblje.
Zadrhti zbog hladnih reči,
cipele za sneg i blato, nakrivo gažene,
iza užaren kip oca od gline
zeva, kao toliko puta, kad je
zbog nečega ispao iz takta.
Sad pak za to nikakvog razloga. Ili
sanja?
Noge mu se klate, kao da na kanapu vise,
pažnju na vrata obraća koja se tresu
ali reze još drže. (Dugačak
zavrtanj od drva sa retkim rezovima
čiju glavu neka okretna ručica
sa krilom ili perjem nadomesti.)
Ipak i drvo ubrzo popušta,
širi se otvor, iz mraka lice sestre se
iscrtava, gde da stavi, svetlost
odakle dobiva, sijalica iznutra gori,
u ušima joj tek zvuk ormara, 1-
977 svoju pokojnicu za ruke
hvata, uhvati za ruke i u kuhinju
vuče, glas se ne prekida. Ni tamo ne
miruje. Svoje telo na stolicu prisili,
stolica je poput slame žuta i mokra
kao njen dlan, stopalo. Oca priziva,
neka ju na distancu drži, jer kuća iz-
nutra je spojena. I duguje mu
objašnjenje. Pustio sam, kaže, kako
ne bi pustio, pa i ona je samo
jedna Marno, ne možeš ju isključiti,
jedna Marno od tamo gde si ti sada,
kaže, znajući da to ni on sam ne shvata.
A sestra pak je ravnodušna i nema.
Nema tu šta da se razume.
Samo ćutati treba znati. Ču-
ti ako sneg u tebi tlo dotiče.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése