Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
Želјa
Trebalo bi ostaviti grad
i ponovo otići u prirodu,
šipčiti nasipima kraj reke
celo bogovetno prepodne.
I
celo popodne,
do samog sumraka.
Gledati kako se oblaci sivo pomeraju,
kako vetar sagiba gole zimske krošnje.
Gledati kako se presijava crnica
i onda mrviti komadić zemlje
hladnim prstima.
Potom ići dalje,
do stabla na kojem si video
gatalinku, pre pola godine...
Do stabla na kojem su rasle
bukovače, i dalje, spustiti se do
puste rečne obale, pa sedeći na panju,
prebirati tok... dana.
Kao zrna pirinča,
privlačeći ih rukom sebi
i odbacivati od sebe,
u samo naoko
mudrom pokretu...
| Kívánság
El kellene hagyni a várost
és ismét a természetbe menni,
a folyó mellett a töltésen bandukolni
egész istenadta délelőtt
És
egész délután,
sötétedésig.
Figyelni a szürke felhők mozgását,
a szélben a csupasz téli ágak hajladozását.
Figyelni, hogyan csillog a termőföld,
majd dermedt ujjakkal
egy rögöt szétmorzsolni.
Azután tovább menni,
addig a fáig, amelyen fél évvel ezelőtt
zöld levelibékát láttál…
A fáig, amelyen laskagombák
nőttek, és tovább, egészen
a folyópartig, ott egy tönkön ülve
a múló percek között… szemezgetni.
Rizsmagokként,
ujjal magunkhoz húzni,
utána eldobni,
látszólag bölcsen,
határozott mozdulattal…
Fordította: Fehér Illés |
Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése