Dušan Gojkov № 20 - № 20

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 20   evo opraštam se od tebe dragi moj ni ona tvoja ulica što vodi do parka koju sam toliko voleo zbog poslastičarnica ne zove se više isto ni sladoleda više nema   ovom alejom nekad su hodali tadeuš i vasko za njima sen jednog desetogodišnjeg dečaka na raspustu   sve do vodotornja pa onda levo do belih klupa kugle šimšira vlažne su kao i tad nekad davno   bronzane žabe koje su u boljim danima vodu prskale sad su suve zarđale   čak i stara pumpa je nestala ipak pred paviljonom ostali su neki davni mirisi cvrkut ptica   evo jutro je ponovo i nije više onako lep dan kao juče nedelja je porodični ljudi sede u svojim domovima pripremaju ručkove vole se svađaju preziru ili već nešto   danas idem natrag da bih sutra prekosutra već bio doma   smešno   navikao sam se i na onu bocu mleka novine pred vratima izjutra topao kroasan susetke što šetaju sićušne pse krmeljivu concierge   a ovde nekad davno sumrak osvetljen samo vatrom kamina u kojem su cepanice fino pucketale mirisale na dom   srednji talasi na starom prastarom radio aparatu sa „magičnim okom” (johanesburški simfonijski orkestar, gustav maler, recimo)   šolja toplog čaja komad svežeg mramornog kolača debeo džemper neka dobra stara knjiga   da li je ikada bilo ičeg od ovog grada od te kuće od te sobe od tog mira i tišine da li je postojalo   išta   ne znam više ništa ne znam ništa   otkako je posečeno onih sedam jablanova pod prozorima

№ 20   nos búcsúzom tőled cimborám annak a parkba vezető utcádnak a neve is változott amit a cukrászda miatt annyira szerettem  és fagylalt sincs többé   ezen a fasoron egykor tadeus1 és vasko1 sétáltak mögöttük meg szünidőben egy tizenéves gyerek   egészen a víztoronyig majd balra a fehér padig a puszpáng levelei mint egykor nedvesek   a jobb napokat megélt vizet csorgató bronz békák most szárazak rozsdásak   még a régi pumpa is eltűnt mégis a csarnok előtt megmaradt valami a régi illatból és a madárcsicsergés   íme ismét reggel van és már nem oly szép mint a tegnap vasárnap lévén a családos emberek otthon tartózkodnak ebédet készítenek szeretik netán lenézik egymást pörölnek   ma visszaindulok hogy holnap holnapután már otthon legyek   nevetséges   megszoktam azt az üveg tejet is reggel az ajtó előtt az újságot a meleg a croissant a kutyákat sétáltató szomszédasszonyokat a csipás házmestert   itt valaha a szürkületben csak a kandalló tüze világított melyben otthon-illatot terjesztve hasábfák pattogtak   középhullámok a „varázsszemmel” rendelkező ősrégi rádióból (mondjuk Gustav Mahler és a Johannesburgi szimfonikusok)   egy csésze meleg tea egy darab márványkalács meleg dzsemper jó könyv   volt-e valaha is valami ebből a városból házból szobából nyugalomból csendből egyáltalán   létezett-e   nem tudom immár semmit sem tudok   amióta az ablak előtt azt a hét jegenyefát kivágták   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 41-42.