Risto Vasilevski Prah – A por

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Prah   pada prah na tmasti grumen (od kojeg začeše se tlo, prostor, vreme), na crva (od kojeg je postala zver), na zver (od koje je postao čovek).   pada prah na prvi trag čoveka (kad je pojurio zver), na teške stope zveri (dok je gazila crva).   pada prah na obeščašćenu jabuku, na prve ljubavnike slaže se polen. na prve vesti iz lova, na vatru kresnutu kremenom, na prvu sekiru, na luk, na britvu pod grlom jagnjeta, na sto tajne večere, na mucanje i govor, na lepotu, na nestalnu mapu sveta, pada prah i briše prošlost.   po nama pada trunje praha. na biljke, na šume, na šumove, na godove života, kruni se prah zemaljske pogače. točak sve kotrlja (sve dalje, sve neizvesnije). korice noža lete na planete (sve strepi od našeg uboda). a prah pada i pada mrak. prah predaka, mrak kostiju naših. obnavlja se čovek prolaznošću, kal postaje večno ruho, klatno podno sebe vuče.   hoće li se ikad osvestiti čovek koji glavu pomalja (kroz rešetke, kroz okvir hajke i opnu urvine, kroz davno zapušteni vidik), da svoj prah i sebe sačuva za neko novo vreme, za neki drugi, lepši, dostojanstveniji svet?

A por   por hull az éjszínű rögre (melyből a talaj, a tér, az idő fogant), a féregre (amely vadállattá vált), a vadállatra (amely emberré vált).   por hull az első emberi nyomra (mikor a vadat üldözte), a vadállat súlyos mancsára (míg a férget taposta).   por hull a megbecstelenített almára, az első szeretőkre virágpor rakodik. por hull az első vadászat hírére, a kővel élesztett tűzre, az első baltára, az íjra, a bárány torka alatti pengére, az utolsó vacsora asztalára, a dadogásra és a beszédre, a szépségre, a világ eltűnt térképére és letörli a múltat.   ránk a morzsák pora szál. A növényeket, az erdőket, a susogást, az évgyűrűket, az e világi pogácsa pora koronázza. a kerék mindent görget (egyre messzebbre, egyre bizonytalanabbul). a bolygón késkérgek repülnek (mindenki késszúrásunktól retteg). és hull a por és hull a homály. őseink pora, csontjaink homálya. mulandóságával újul meg az ember, a sár örökös öltöny lesz, a harangnyelvet magához húzza.   eszmél-e valamikor is a (rácsok közül, az üldözés keretei közül, a szakadékból, a régen félvállról vett láthatárból) felszínre tört ember, hogy egy új korszakra, egy más, szebb, méltóbb világra megőrizze porát és önmagát?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor