Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2023. február 5., vasárnap

Risto Vasilevski Prah – A por

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Prah
 
pada prah na tmasti grumen (od kojeg
začeše se tlo, prostor, vreme), na
crva (od kojeg je postala zver), na
zver (od koje je postao čovek).
 
pada prah na prvi trag čoveka (kad
je pojurio zver), na teške stope
zveri (dok je gazila crva).
 
pada prah na obeščašćenu jabuku,
na prve ljubavnike slaže se polen.
na prve vesti iz lova, na vatru kresnutu
kremenom, na prvu sekiru, na luk,
na britvu pod grlom jagnjeta, na
sto tajne večere,
na mucanje i govor, na
lepotu, na
nestalnu mapu sveta,
pada prah i briše prošlost.
 
po nama pada trunje praha. na
biljke, na
šume, na
šumove, na
godove života,
kruni se prah zemaljske pogače. točak
sve kotrlja (sve dalje, sve
neizvesnije). korice noža
lete na planete (sve
strepi od našeg uboda). a
prah pada i pada mrak. prah
predaka, mrak
kostiju naših.
obnavlja se čovek prolaznošću, kal
postaje večno ruho,
klatno podno sebe vuče.
 
hoće li se ikad osvestiti
čovek koji glavu pomalja (kroz
rešetke, kroz
okvir hajke i opnu urvine, kroz
davno zapušteni vidik),
da svoj prah i sebe sačuva
za neko novo vreme,
za neki drugi,
lepši,
dostojanstveniji svet?
 
 

A por
 
por hull az éjszínű rögre (melyből
a talaj, a tér, az idő fogant), a
féregre (amely vadállattá vált), a
vadállatra (amely emberré vált).
 
por hull az első emberi nyomra (mikor
a vadat üldözte), a vadállat súlyos
mancsára (míg a férget taposta).
 
por hull a megbecstelenített almára,
az első szeretőkre virágpor rakodik.
por hull az első vadászat hírére, a kővel
élesztett tűzre, az első baltára, az íjra,
a bárány torka alatti pengére,
az utolsó vacsora asztalára,
a dadogásra és a beszédre,
a szépségre,
a világ eltűnt térképére
és letörli a múltat.
 
ránk a morzsák pora szál. A
növényeket, az
erdőket, a
susogást, az
évgyűrűket,
az e világi pogácsa pora koronázza. a kerék
mindent görget (egyre messzebbre, egyre
bizonytalanabbul). a bolygón
késkérgek repülnek (mindenki
késszúrásunktól retteg). és
hull a por és hull a homály. őseink
pora, csontjaink
homálya.
mulandóságával újul meg az ember, a sár
örökös öltöny lesz,
a harangnyelvet magához húzza.
 
eszmél-e valamikor is
a (rácsok közül, az üldözés keretei
közül, a szakadékból,
a régen félvállról vett láthatárból)
felszínre tört ember,
hogy egy új korszakra,
egy más,
szebb,
méltóbb világra
megőrizze porát és önmagát?
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése