Vasa Pavković: Doći će proleće – Eljön a tavasz

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Doći će proleće                          po Ćurčinu   Doći će proleće, proleće Kako ta jedna reč kaže sve ...   Nikada proleće neće doći, moj Gospodine, pa iako dođe, neće se razlikovati od zime, od leta, jezika, kolomasti, gnoja, gnusobe, bunjišta, brbljanja, dragi Gospodine.   Ponavljao, ponavljao bih do kraja te reči: iscrpljen, do kraja, ponavljao, nikad ne bih prestao, do kraja veka na čijem ste početku Vi stojali – drski, načitani, ambiciozni.   Februar je. Magla, mraz, rat. Zbilja nemam prava da mislim na bilo šta osim na jezik kao sredstvo obmane.

Eljön a tavasz                                        Ćurčinu után   Eljön a tavasz, a tavasz Ahogy ez az egy szó mindent mond…   A tavasz sosem jön, Uram, és ha jön is, nem különbözik majd a téltől, nyártól, nyelvtől, kenőcsöktől, gennytől, utálkozástól, szemétdombtól, fecsegéstől, tisztelt Uram.   Ismételném, ezeket a szavakat ismételném: kimerült, abba sose hagynám, a végletekig ismételném, a század végéig, melynek élén az elejétől kezdve Ti – gorombák, tanultak, törtetők – álltatok.   Február van. Köd, fagy, háború. A nyelven kívül, mint a fondorlat eszközére, bármire gondolnom tényleg nincs jogom.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.