|
*
Istenem, hadd éljem meg a hajnal csöndjét,
ne villámfényben érkezzen.
Hadd lássam a patakot,
mely mindent tisztít,
de nem siet a tengerhez.
Taníts, hogy a lélek
ismerje a csend súlyát,
és a szív ne törjön,
ha a sötét marad.
Adj kezet,
mely nem ragad,
csak vezet,
amikor eltévedek.
Ne hagyd,
hogy a törvény menedékké váljon,
és a biztos út
elzárja a kérdést.
Zavarj meg,
amikor túl könnyűnek tűnik a hit,
hogy újra fel kelljen tennem:
miért éppen erre?
Ne óvj meg a fájdalomtól.
Csak attól,
hogy ne érezzem a jelen súlyát.
Legyen minden sebbevágás a fénynek,
minden kudarc
lépcsőfok lefelé önmagamhoz.
Küldj embereket,
akik nem párnát tesznek alám,
hanem tükröt elém,
és ha adsz bármit:
ne többet a napi kenyérnél,
csak annyit,
amitől a hitem
nem törik meg a kézben.
|
*
Bože moj, dozvoli da doživim tišinu zore,
neka ne stigne u sjaju groma.
Neka vidim potok
što sve čisti
ali do mora ne žuri.
Uči me da duša
upozna težinu tišine
a srce neka se ne lomi
ako mrak ostaje.
Daj ruku
koja se ne lepi,
samo vodi,
zalutam li.
Ne dozvoli
da zakon postane utočište
a siguran put
zatvori pitanje.
Zbuni me
ako mi se čini da je vera prelagana,
kad ponovo moram upitati:
zašto bas ovamo?
Nemoj da me zaštitiš od bola.
Samo od toga
da težinu sadašnjosti ne osećam.
Neka bude sve ozleda svetlosti,
svaki poraz
stepenica prema dole do sebe.
Šalji ljude,
koji ispod mene ne jastuk stave
nego ispred mene ogledalo,
te daš li išta:
od svakodnevnog hleba ne više,
samo onoliko
od čega mi
se vera
u ruci ne
slomi.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése