Irfan Horozović Vrt predaha – A megnyugvás kertje

Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –



Vrt predaha

Močvaran je ovaj krajolik sa prevarenim stablima,

sad kad ga vidjeh čini mi se

da negde postoji krajolik neki močvarni sa samotnim

drvetom kakva je ova zemlja

što je moje oko prelistava kao slikovnicu,

na prvi pogled čini se da tu nema ničeg osim lelujave vlage

i halapljivog zelenila,

u daljini se naslućuju obrisi nekih brda

a čitav taj svijet ima oblik izdubljene zdjele,

to je dakle ta zemlja i to je dakle taj svijet,

nekoliko ptica kojima ne znam ime

drhture u smeđem jutru iznad ljubičaste vode,

najednom kao da mi iznenada postaje jasno

da sam ipak na pragu Memle,

pred otvorenom kapijom mukle zemlje

i pokreće se dijamantni mozak slika koji kaže:

To nije krajolik močvarni, Asirijane,

sa osamljenom stablom,

to si ti sa jednom davnom tugom,

nije to vlaga što ti se činilo,

već blažena tečnost u kojoj pliva tvoj um

a te ptice zaleđene, te mrlje od tinte...

Sada je sve rečeno i ti možeš otići, Asirijane mrki,

u neki vrt ogoljen poput čela

gdje će se  otvoriti zemlja i vrhovi planina pocijepati

i šta ćeš tada učiniti,

u kojoj ćeš zemlji biti, Asirijane, u kojem os svoja

dva života,

tvoje ništa i tvoje sve

podsjećaju na san u bašti prezrelih dunja i zrele smrti.

Iz zbirke pesama: Testament iz mladosti(1980)

                              Glas - Banja Luka.

A megnyugvás kertje

Megcsalt tölgyekkel tele ez a mocsaras táj,

most, hogy felismertem, mintha

létezne valahol egy ehhez az országhoz hasonló ingovány

magányosan küzdő tölggyel

melyet képeskönyvként forgathatok,

úgy tűnt nincs itt semmi más csak a ringó nedvesség,

a burjánzó zöld,

s a messzi homályban a hegyek vonulatai,

mindez együtt faragott rönk,

ez tehát a föld és ez tehát a világ,

néhány nevét nem tudom madár

didergett a hajnali hidegben az ibolyakék víz felett,

világossá lett

mégis a Nyirok szélén állok,

a néma föld nyitott kapuja előtt,

a gyémánt agy gyorsan pergő képei mintha ezt mondanák:

te Asszírián, nem mocsaras lápos vidék ez

magányos büszke tölggyel,

te magad vagy régi bánatoddal,

nem nyirkosság az ami szerinted az,

de életet adó nedv, elmét éltető,

és azok a jégmadarak, azok tintacseppek…

Most, hogy minden elhangzott, a homlokodhoz hasonló puszta kertbe

te is elmehetsz, komor Asszírián,

ahol megnyílik a föld és szétválnak a hegyek csúcsai,

te akkor mit fogsz tenni,

melyik égitesten leszel, Asszírián, két életed közt

melyiken,

a te semmid és mindened

túlérett birsekkel és érett halállal teli kerti álom.

                                                       Fordította: Fehér Illés