Elizabeth Barrett Browning Sonnets from the Portuguese - Portugál szonettek (XVI – XX)





Sonnet XVI.

And yet, because thou overcomest so,
Because thou art more noble and like a king,
Thou canst prevail against my fears and fling
Thy purple round me, till my heart shall grow
Too close against thine heart henceforth to know
How it shook when alone. Why, conquering
May prove as lordly and complete a thing
In lifting upward, as in crushing low!
And as a vanquished soldier yields his sword
To one who lifts him from the bloody earth,
Even so, Beloved, I at last record,
Here ends my strife. If thou invite me forth,
I rise above abasement at the word.
Make thy love larger to enlarge my worth.

Szonett XVI.

...S mégis, hogy így tiéd a győzelem,
S mert nemesebb vagy és királyi vagy,
Most elcsitítod riadalmamat,
bíborpalástot dobsz rám, s szíveden
Búvik meg szívem: – milyen hevesen
Vert egyedül! Aki alulmaradt
A harcban s aki diadalt arat,
Egyformán fénylik, hősin-nemesen!
S mint vérző harcos nyújtja fegyverét
Annak, ki őt a sárból fölszedi,
Úgy vallom meg. Szerelmem: vad pörét
Feladja szívem. Szólíts: elveti
Csüggedt koloncát lekem, s én megyek,
Jobban szeress, hogy jobb és több legyek,

Fordította – Kardos László

Sonnet XVII.

My poet, thou canst touch on all the notes
God set between His After and Before,
And strike up and strike off the general roar
Of the rushing world a melody that floats
In a serene air purely. Antidotes
Of medicated music, answering for
Mankind's forlornest uses, thou canst pour
From thence into their ears. God's will devotes
Thine to such ends, and mine to wait on thine.
How, Dearest, wilt thou have me for most use?
A hope, to sing by gladly? or a fine
Sad memory, with thy songs to interfuse?
A shade, in which to sing---of palm or pine?
A grave, on which to rest from singing? Choose.

Szonett XVII.

Költőm, a Volt és Lesz közt te az Úr
Minden jegyeit megtapinthatod,
S a tiszta légben dallá ringatod
Robogó bolygók szétcsapó s vadul
Döngő dühét. Fülünkre zene hull,
S e dallam balzsamával nyugtatod
Az embert, akit mélyre buktatott
A sorsa. Téged Isten orvosul
Küldött, és szolgádnak születtem én.
Mi legyek, Édes? Boldog és bolond
Remény, mely fölbúg? Méla tünemény,
Emlék, amely zenéden átborong?
Árnyék, hogy pálmákról zengj hűvösén?
Sír, – benne némán elpihenni? Mondd!

Fordította – Kardos László

Sonnet XVIII.

I never gave a lock of hair away
To a man, Dearest, except this to thee,
Which now upon my fingers thoughtfully,
I ring out to the full brown length and say
'Take it.' My day of youth went yesterday;
My hair no longer bounds to my foot's glee,
Nor plant I it from rose or myrtle-tree,
As girls do, any more: it only may
Now shade on two pale cheeks the mark of tears,
Taught drooping from the head that hangs aside
Through sorrow's trick. I thought the funeral-shears
Would take this first, but Love is justified,---
Take it thou,---finding pure, from all those years,
The kiss my mother left here when she died.

Szonett XVIII.

Férfinak én még hajfürtöt nem adtam,
csak ezt az egyet, édes, teneked –
barna csigákba sodrom réveteg
ujjakkal, s mondom eltűnődve, halkan:
"Vedd." – Ifjúságom napja tovaszáll ma,
fürtöm se ring már léptem ritmusán,
nem virít közte rózsa, mirtuszág,
mint más leány haján. Csak sűrű árnya
sötétlik könnyes orcám haloványán,
amint leomlik fájdalomba hulló
fejemről. Majd csak holtan metszi olló,
gondoltam, és lám most a Szerelem...
Vedd. Szálain egy tiszta csók pihen,
anyám csókolta rá halálos ágyán.

Fordította – Kardos László

Sonnet XIX.

The soul's Rialto hath its merchandise;
I barter curl for curl upon that mart,
And from my poet's forehead to my heart
Receive this lock which outweighs argosies,
As purply black, as erst to Pindar's eyes
The dim purpureal tresses gloomed athwart
The nine white Muse-brows. For this counterpart, . . .
The bay-crown's shade, Beloved, I surmise,
Still lingers on thy curl, it is so black!
Thus, with a fillet of smooth-kissing breath,
I tie the shadows safe from gliding back,
And lay the gift where nothing hindereth;
Here on my heart, as on thy brow, to lack
No natural heat till mine grows cold in death.

Szonett XIX.

A lélek Rialtója is piac:
Itt alkuszom fürtödre fürtömért,
A te homlokodról szívemnek sötét
S gályák kincsénél drágább fürtöt adsz-
Mélybíbor tincs  – mint a Múzsák havas
Homlokán lengő izzó fonadék,
Amelyről egykor Pindaros zenélt.
A babérkoszorúnak árnya – az
Leng fürtödön, attól oly fekete !
Lágy, lélekzetnyi csókom rája száll,
Hátráló árnyát kötöm véle le.
És ahol semmi útjában nem áll:
Szívemre rejtem, annak melege
Táplálja, mígnem kihűt a halál.

Fordította – Kardos László

Sonnet XX.

Beloved, my Beloved, when I think
That thou wast in the world a year ago,
What time I sat alone here in the snow
And saw no footprint, heard the silence sink
No moment at thy voice, but, link by link,
Went counting all my chains as if that so
They never could fall off at any blow
Struck by thy possible hand,--why, thus I drink
Of life's great cup of wonder ! Wonderful,
Never to feel thee thrill the day or night
With personal act or speech,--nor ever cull
Some prescience of thee with the blossoms white
Thou sawest growing ! Atheists are as dull,
Who cannot guess God's presence out of sight.

Szonett XX.

Szerelmesen, ha arra gondolok,
Hogy itt e földön már tavaly,
Én meg csak ültem egymagamba , jaj,
A hómezőn, s nem láttam lábnyomod,
S a csönd hangoddal nem harangozott
S láncom szemeit számláltam s:  vihar
Se tépi ezt le – mondtam –, s hol a kar,
Erős karod?... – S most dúsan kortyolok
Létem csoda-kelyhéből! Furcsa, ládd:
Tett s szó nyomán nem látta éj, se nap
Izgalmad bennem – s a fehér virág
 – A tiéd! – nem súgta, hogy te, te vagy
Közel. Ateisták ily ostobák.
Kik csak ha látnák, hinnék az Urat.

Fordította – Kardos László