Petőfi Sándor Ti akácfák e kertben – Bagremovi, vi u bašti



Petőfi Sándor (Šandor Petefi)

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)

Ti akácfák e kertben

Ti ákácfák e kertben,
Ti szépemlékü fák,
Amelyeken szivemnek
Oly drága minden ág.

Kedves fák, üdvezelve
És áldva legyetek.
Áldom még azt is, aki
Titeket ültetett.

Harmatnak s napsugárnak
Áldása rajtatok,
Vidám dalosmadártól
Reszkessen ágatok.

Örök tavasz lakozzék
Zöld fürteiteken,
Hogy éltetek, miként az
Enyém, oly szép legyen.

Itt láttam én először
Kedves galambomat,
Itt láttam őt először
Ez ákácfák alatt.

Itt űlt e lombok alján,
Itt űlt szemközt velem,
Itten röpült szeméből
Szivembe szerelem.

Tudom még, hogyne tudnám?
Habár régen vala,
Az órát, hol kigyúladt
Szerelmem hajnala.

Ez volt a hajnal! ilyen
Nem ékesíte még
Téged, te véghetetlen,
Te régteremtett ég.

Letűnt immár e hajnal,
Megértem a delet,
S ez tán nem oly regényes,
De sokkal melegebb.

Mikor jön majd az alkony,
Szerelmem alkonya?
Ettől ne félj, szivemnek
Imádott asszonya!

Eljő ez is, de későn;
Azért jő majd, ha jő,
Hogy légyen arcainkon
Szép arany szemfedő.

S a földbe ha letesznek,
Majd csillag képiben
Ragyog le zöld sírunkra
Sötétkék éjeken.

Bagremovi, vi u bašti

Bagremovi, vi u bašti

Stabla uspomena,

Oh, kako je mome srcu

Draga vaša sena.

Mila stabla, pozdravljena

I blažena bila,

Blagosiljam i tu ruku

Što vas zasadila.

Nek vas blagoslov rose,

I sunca, u zori,

Od radosnog ptičjeg poja

Nek se grana ori.

Nek proleće večno živi

Sred grana zelenih –

Nek vam žiće bude lepo

Ko što je i meni.

Tu prvi put videh svoju

Golubicu mladu,

Tu je videh, pod bagremom,

Gde sedi u hladu.

Sedela je ispod granja,

Meni preko puta,

Tu ljubav iz njenog oka

U grud mi doluta.

Još znam, kako ne bih znao,

Mada davno beše,

Čas kad ljubavne se zore

Divno zarudeše.

Kakva zora! još nikada

Takvog uresa

Nemaste, vi beskonačna,

Prastara nebesa.

Ta je zora izbledela,

Podne će da mine,

Možda manje romantično,

Al s više topline.

Kada li će doći sumrak

Ljubavi i nada,

Od tog ne strahuj nikad

O, ljubljena draga!

Biće kasno, ako sumrak

Doći bi nam hteo,

Doći će tek da nam satka

Pokrov, zlatnobeo.

A kad nas u zemlju stave

Ko zvezda će moći

Da obasja naš grob zelen

U toj plavoj noći.

Prevod: Danilo Kiš