Eino Leino Hautaus – Temetés

Eino Leino

(6 July 1878, Paltamo, Kainuu – 10 January 1926, Tuusula, Uusimaa)



Hautaus

Eellä ensin risti puinen,

sitten pappi partasuinen.

Sitten ruumisvaunut, sitten

lyhyt seura saattajitten.

Sekin kylmä, virallinen,

vaikka varsin toverinen.

Soittokunta sotilaita!

Ken nyt matkaa kuolon maita?

Painettien kylmä kärki

vastaa, jos ei keksis järki.

Kuka? Yksi miljoonista

valtakunnan kasarmista.

Puhuu tuima pohjatuuli,

siintyy soittajankin huuli

On nyt aamu Uudenvuoden.

Tuonko tuli myötään tuoden?

Naky vaiko vertauskuva?

Ei! Vain taulu unhottuva.

Hautaa vain nyt valtakunta

poikaa kesken pohjan lunta.

Nimetöntä, suurta lasta

kivääriä kantamasta.

Marssimasta maita, soita,

elon lyhven louhikoita.

Vierryt lie hän Venäjältä.

Täällä päättyi päivät hältä.

Kuka? Yksi miljoonista

takin harmaan kantajista.

Niistä, joiden hartehilla

mahti maan on mahtajilla.

Soitto soi niin suruisasti.

Katson kadun päähän asti.

Itkettäis, jos ilkeis. Huuli

vavahtaa, käy pohjatuuli.

Siittää sydän mieltä monta,

rakkautta rajatonta.

Myötämieltä miljoonien

lumen alle painuvien.

Temetés

Elől fakeresztet visznek

egy sírdombra durva dísznek.

Szakállas pap. Fák, fehérek,

Koporsó és gyászkíséret.

Hideg kiséret ez, pedig

bajtársak, akik temetik.

Rezesbanda fújja lassan.

Kit kisérnek sírba mostan?

Hideg fényű szuronyok

megmondják, ha nem tudod:

Milliók közül visznek egyet,

ki kaszárnyák kosztján tengett.

Északi szél sír sóhájtva,

kék a muzsikusok ajka.

Szemem az arcokra réved –

Hát így kezdjük az újévet?

Jelkép ez? Nem, csak tűnő kép

Nem ismered néma hősét.

Most a magas kormány temet

fagyos földbe egy tetemet.

Egy névtelen nagy gyereket,

hordott fényes fegyvereket,

Menetelt sáron, havon át,

és megpihent, már nincs tovább.

Oroszország küldte közénk,

Itt érte el a vég szegényt.

Egy volt a milliók közül,

kiken szürke zubbony feszül.

Kiknek keshedt vállát nyomja

a hatalom terhe, gondja.

Bánatosan zeng a gyászdal,

hallgatom halk megadással.

Sírnék, - de hát a könny mit ér?

Ajkam remeg. Süvölt a szél.

Mennék, de a kép nem ereszt el,

Szívem eltelik szeretettel:

Rágondolok a milliókra,

kik véresen hullnak a hóba.

Fordította: Képes Géza