József Attila Flóra I II – Flora I II



József Attila – Atila Jožef

(Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Flóra

I

Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni,
erényeidből épül-e szerencse,
hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni,
hű szeretőd munkáján elfelejtse?

Tudnál-e engem uj világra hozni,
iparkodván szerelmes türelemmel,
hogy legyen erőm ismét adakozni
s eltölteni a gonoszt félelemmel?

Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban?
Fontold meg jól, szived mily terhet vállal.
Én, aki vele mind csak hadakoztam,
kibékülnék a haragvó halállal.

II

Félek, nem tudod megbocsájtani
eltékozolt, ostoba, könnyü multam
és majd ezerszeresen fáj, ami
ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.

Félek, nem ér majd annyit életem,
törekvésem és vágyam, testem, lelkem,
hogy megbecsülj, ha el nem érhetem
önnön jóságom útján győzedelmem.

Nehéz a szívem, hiszen bút fogan:
örömöm tán a büntetések hozzák,
hogy sírva nézem majd, ha boldogan
sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

Flora

I

Da l΄ bi me, Floro, znala tako voleti,

da li znaju sreću da ti grade ruke,

da bi sve patnje prestale boleti,

da se zaborave pri radu sve muke?

Da l΄ bi mogla dati nova radovanja

strpljivom ljubavlju ljubljenom robu,

da dobijem opet snagu darovanja

i da strahovanjem pobedim zlobu.

Da l΄ bih se i u zlu s tobom radovao?

Shvati kakav teret na srce ti pada.

Ja, koji sam sa njom uvek ratovao,

i sa smrću bih se izmirio tada.

II

Bojim se, nećeš mi znati oprostiti

dane prošle kad sam se glupo mučio,

i stostruko će me boleti svi ti

bolovi, kao kad sam ljubav učio.

Bojim se, neću te zaslužiti mukom,

nisu dovoljni duh, telo ni beda

da me poštuješ, ako mi pobeda

ne bude dala sopstvenom rukom.

Sumnja me nagriza, srce mi zebe,

radost će mi biti rođena u patnji

kad te budem plačuć gledao u pratnji

nekog ko će biti dostojniji tebe.

Prevod: Danilo Kiš