Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2013. január 9., szerda

Stevan Martinović balada o vetrenjači - ballada a szélmalomról



Iz zbirke pesama Stevana Martinovića: Tvrdo nebo (1983), Glas - Banja Luka
Martinovity Stevan Kemény égbolt (1983) című versestkötetéből, Glas – Banja Luka




balada o vetrenjači

(devojčici rožiki rind iz detinjstva
koju su samleli točkovi mlina)


i ja sam umro tu
po ko zna koji put igrajući se
vrteći se na velikom točku
u porodilištu hlebova
ispavši raširenih ruku kroz drhtavo sito
moje sićušno tijelo
u svježu humku od brašna
utisnulo je krst

i ja sam umro tu
po ko zna koji put
jureći u susret madosti
lica rumena kao hleb
dok nisam sav problijedio
od brašna
od oštre nule
zarekao sam se
utisnuvši krst u svježu humku
sićušnim tijelom
da ću početi ispočetka
od nule
vrtiti se raširenih ruku
dok ima šta da se melje
dok mi krst bude trpio leđa

i ja sam umro tu
na pšeničnom groblju
ispavši kroz drhtavo sito
da bih se igrao sa velikim točkom
dok ima šta da se melje
dok mi kvasac usta ne začepi
dok krtst mjesto mene ne ustane
dok humka od muke ne pocrni
ballada a szélmalomról

(gyerekkori pajtásomnak rind rózsikának,
akinek élete a szélmalomban játszva tört ketté)

én is itt haltam meg
ki tudja hányadszor játszottam már
a hatalmas karzaton szökdelve
hol kenyerek életre kelnek
mikor a remegő szitán tárt karokkal hullva át
törékeny piciny testem
a frissen őrölt puha hanton
lelte a megnyugvást

én is itt haltam meg
ki tudja hányadszor
szaladtam kenyérpiros arccal
üdvözölni az ifjúságot
míg végleg el nem fakultam
a liszttől
a nullás fehértől
és megfogadtam
törékeny testtel
a frissen őrölt puha hanton
hogy tárt karokkal
a null-pontról
ismét elkezdem a körforgást
míg újra s újra őröl a kerék
míg a keresztet bírja a derék

én is itt haltam meg
a búza-sírban
a remegő szitán hullva át
hogy játszhassak a hatalmas karzaton
míg újra s újra őröl a kerék
míg élesztő nem tömi be szám
míg nem áll kereszt helyettem
míg a hant fel nem ölti a gyászruhát

Fordította: Fehér Illés

Megjelent: Hét Nap – 1986. november 14.

Martinović, Stevan (Martinovity Stevan) 1955-ben született. A vajdasági Topolya melletti Gunarason töltötte gyermekéveit. Elvált szülők gyerekeként sanyarú sorsban volt osztályrésze. A megnyugvást számára Banja Luka hozta, ahol a Múzeumban portásként dolgozott, de mint tehetséges fiatal költőt, befogadták az igen erős Banja Luka-i irodalmi társaság tagjai. Egyetlen verseskötete jelent meg, a Tvrdo nebo 1983-ban (Kemény égbolt). A kötetről Irfan Horozović a következőket írta:  „Csak kivételes esetekben találkozhatunk olyan első kötetes költővel, akinek hangja eredeti, új színt hozott vidékünk költészetébe.” Mint műfordító Nádas Péter Egy családregény vége regényének szerb nyelvre átültetésével hívta fel magára a figyelmet. 

1 megjegyzés: