Arthur Rimbaud Une saison en enfer/ Matin – Egy évad a pokolban/ Reggel



Matin

___

     N'eus-je pas une fois une jeunesse aimable, héroïque, fabuleuse, à écrire sur des feuilles d'or, - trop de chance! Par quel crime, quelle erreur, ai-je mérité ma faiblesse actuelle? Vous qui prétendez que des bêtes poussent des sanglots de chagrin, que des malades désespèrent, que des morts rêvent mal, tâchez de raconter ma chute et mon sommeil. Moi, je ne puis pas plus m'expliquer que le mendiant avec ses continuels Pater et Ave Maria. Je ne sais plus parler!

     Pourtant, aujourd'hui, je crois avoir fini la relation de mon enfer. C'était bien l'enfer; l'ancien, celui dont le fils de l'homme ouvrit les portes.

     Du même désert, à la même nuit, toujours mes yeux las se réveillent à l'étoile d'argent, toujours, sans que s'émeuvent les Rois de la vie, les trois mages, le coeur, l'âme, l'esprit. Quand irons-nous, par delà les grèves et les monts, saluer la naissance du travail nouveau, la sagesse nouvelle, la fuite des tyrans et des démons, la fin de la superstition, adorer - les premiers! - Noël sur la terre!

     Le chant des cieux, la marche des peuples! Esclaves, ne maudissons pas la vie.

Illustration: d'Hubert Pauget

Reggel

___

Nem volt-e egykor kedves, hősi, mesés, aranylapokra kívánkozó ifjúságom - nagyon is sok szerencsém! Micsoda vétkem vagy tévedésem érdemelte ki mai nagy gyengeségemet? Ti, akik azt állítjátok, hogy az állatok zokognak bánatukban, hogy a betegek kétségbeesnek, hogy a halottak rosszakat álmodnak, próbáljátok meg elmesélni bukásomat és álmaimat. Én már nem tudom jobban kifejezni magam, mint a koldus az ő örökös Pater noster-eivel és Ave Mariá-ival Már nem tudok beszélni!

De ma, úgy érzem, befejeztem a poklomról szóló beszámolót. A pokol volt ez valóban, az, amelynek kapuit az ember nyitotta meg.

Ugyanabban a pusztaságban, ugyanazon az éjszakán fáradt szemeim még mindig az ezüst­csillagra nyílnak, de mindig anélkül, hogy mozdulnának az Élet urai, a háromkirályok, a szív, a lélek és az ész. Mikor mehetünk már, partokon és hegyeken túl, köszönteni az új munka szü­le­tését, az új tudásét, a zsarnokok és démonok futását, a babona végét, s imádni - első­ként! - a földre szállt Karácsonyt!

Egek éneke, népek menete! Rabszolgák, ne átkozzuk az életet.

Fordította: Somlyó György