Irfan Horozović Ostavština – Hagyaték

Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –



Ostavština

     I

     Koje to prelijevanje blagošću jezovitom ispunjava ovaj mramor

što se sa mesom i igrom udruži?

     Vidjeh na putu posjednika zuba koji grizući učini da se mladošću

oplodi zlatnik, ili srebrnjak, ne sjećam se više.

     Bijaše to veče.

     A kada kazah vrijeme pomislih i na mjesto, mjesto koje neki

zvahu Memla.

     Bijaše to dolina neizmjerna optočena poluprogutanim i polako

rastvaranim u glinu.

     Sedamnaest se putnika objesilo i visi na mjesečini. oni su prvi

bjegunci.

     A onda sam došao ja koji sam vidio i ja vam kažem: sve je to

samo putovanje.

     Međutim, put se nastavlja samo kroz Memlu.

     Na prvoj kapiji susretne me žena stražar i tu izgubih koplje svoje.

     Na drugoj kapiji, skovanoj od ogledala, zaustaviše me oči moje.

Prelomio se kristalni prozor i rasuo u ponoru tajnovitom.

     Treća kapija već bijaše odškrinuta ili je i to samo pričin. Na pragu

njenom bazaltnom pozlaćeni pehar.

     II

     Moj život poput kruške na mrtvom stolnjaku.

     III

     Mekotom košute isčezava ogledalo. Stepenice. Blaženo-počivajući

predio mrmlja nešto u snu poput pijanca. Otrov je na stolu. Osipa se u

neviđeni vrč, nešto kao pehar. Otrov je otrov. Otrov je knjiga. Nevino

 i razbludno se mrmlja bilježnica kad kapne slovo, meko kao dodir

sjene. Početak večere ili gozbe koji se završava pečatnim peharom

posljednje slasti. Popiti sebe! Možda je to odaja koju zari svjetiljka.

Plavičasta jesen. Odaja odaje pergamentne zidove. Nije li on tu sam.

Sve samotniji. Vino počinje da truli u bakrenim posudama.

     Njega nestaje kao što nestaje uobličeni komad gline u žutoj gladnoj

zemlji. Sve  je  ostalo  nepomično  poput  sleđenog  vjetra. Samo na

bilježnici jedna mrlja više.

     IV

     Mjesečina nad mojom bilježnicom.

     V

     Kad ugledah svoje lice sasvim nepoznato, u tazbijenom djeliću

ogledala, pronađenog negdje na mansardi, ja to nazvah: Asirijan. Bilo

je veče i mjesečina na mojoj bilježnici. Osjetih samo kako se taj

neznanac u meni pomjera kao da mu je tijesno. Okolo mene tamnjele

su lipe u drvoredu sve više i dah im se razlijevao kao čaj u vreloj vodi.

Rušile su se negdje violine iz jedne provalije u drugu. Samo luđak u

svom žutilu posjeduje takvu slast. O lipe!

     VI

     Zemaljski plodovi izlaze iz knjiga.

     VII

     Na kraju putovanja pojavit će se Asirijan. Uzet će ovu knjigu i

spaliti je.

Hagyaték

          I

     Míly átváltozás ez, mely gyengéd borzalommal tölti ki a hússal s játékkal vegyülő márványt?

     Láttam az úton a közvetítő fogakat, melyek vicsorítva, ifjontian tették  termékennyé a dukátot vagy az ezüsttallért, nem emlékezem pontosan.

     Este volt.

     Meghatároztam az időt, de a helyre is gondoltam, a helyre, a Nyirokra.

     Végtelen völgy az, agyagba süppedt, lassan bomló testekkel.

     Tizenkét utas felakasztotta magát, a holdfényben lógtak. Ők az első szökevények.

     Akkor jöttem én, aki mindent látott és állítom: minden csak utazás.

     De az út a Nyirok anyagán át vezet.

     Az első ajtónál nő állt elém, lándzsámat itt veszítettem el.

     A másodiknál, a tükörajtónál a szemem állított meg. Darabokra tört a kristályablak és szétszóródott a titokzatos szakadékban.

     A harmadik ajtó már félig nyitott volt, vagy talán csak nekem tűnt úgy. A bazalt küszöbön aranyozott serleg.

     II

     Életem körte a halott terítőn.

     III

     Szarvasünő könnyedségével tűnik el a tükör. Lépcsők. Az édesen alvó táj, mint a részeg, motyog valamit. Az asztalon méreg. Láthatatlan kancsóba, vagy serlegbe  fröccsen. A méreg az méreg. A méreg, könyv. A papír a gyöngéd érintéssel ráhulló betűktől, ártatlan és fajtalan pecsétekkel telik meg. A vacsora vagy a tor kezdete mely a kelyhekbe zárt utolsó gyönyörök érintésével zárul. Önmagad meginni! Talán az az a terem, melyet

az égő megvilágít. Kékes ősz. A terem feltárja pergamen falait. Nem egyedül van-e itt? Mind jobban egyedül. A rézkancsóban a bor penészedni kezd.

     Az éhes, sárga földben megmunkált agyagdarabként tűnik el. Mint a fagyott fuvallat, minden olyan mozdulatlan. Csak a jegyzetek között egy folttal több.

     IV

     Jegyzeteim felett a holdfény.

     V

     Mikor a padláson, a véletlenül talált összetört  tükördarabban megláttam teljesen idegen arcomat, Asszíriánra kereszteltem. Este volt és jegyzeteim felett a holdfény. Éreztem, hogyan mozdul bensőmben az idegen. Körülöttem a hársfasor mind jobban elsötétült, illata, mint a tea a forró vízben, szétterült. Valahol egyik szakadékból a másikba hegedűk hullottak. Ily gyönyört csak az esztelen őrjöngő érez. Ó hársak!

     VI

     Evilági termékeket termel a könyv.

     VII

     Az út végén jelenik meg Asszírián. Fogja ezt a könyvet és elégeti.

Fordította: Fehér Illés