Johann Wolfgang von Goethe Das Parzenlied – A párkák dala – Pesma Parki

Johann Wolfgang von Goethe

(Frankfurt am Main, 28. August 1947. – Weimar, 22. March 1832.)



Titelblatt der Erstausgabe

Das Parzenlied

Zitat aus Goethes Schauspiel »Iphigenie auf Tauris« (IV, 5).

„Es fürchte die Götter
Das Menschengeschlecht.
Sie halten die Herrschaft
In ewigen Händen
Und können sie brauchen
Wie's ihnen gefällt.

Der fürchte sie doppelt,
Den sie je erheben!
Auf Klippen und Wolken
Sind Stühle bereitet
Um goldene Tische.

Erhebet ein Zwist sich,
So stürzen die Gäste,
Geschmäht und geschändet,
In nächtliche Tiefen
Und harren vergebens
Gerechten Gerichts.

Sie aber, sie bleiben

In ewigen Festen

An goldenen Tischen.

Sie schreiten vom Berge

Zu Bergen hinüber:

Aus Schlünden der Tiefe

Dampft ihnen der Atem

Erstickter Titanen,

Gleich Opfergerüchen,

Ein leichtes Gewölke.

Es wenden die Herrscher

Ihr segnendes Auge

Von ganzen Geschlechtern

Und meiden, im Enkel

Die ehmals geliebten,

Still redenden Züge

Des Ahnherrn zu sehn.”

So sangen die Parzen;

Es horcht der Verbannte,

In nächtlichen Höhlen

Der Alte die Lieder,

Denkt Kinder und Enkel

Und schüttelt das Haupt.

A párkák dala

Idézet Goethe „Iphigenia Taurisban” c. drámájából (IV, 5)

„Reszkessen az égtől
az emberi faj,
Mert istenek őrzik
örök kezeikben
a Lét jogarát
s élnek vele kedvre.

Reszkessen ezerszer
kit ők fölemelnek!
Fellegen, ormokon
arany asztalok állnak
s székek sora körben.

Hogyha viszály kél,
gyakran a vendég
gyalázva zuhan le
az éjbe, a mélybe,
s lekötve, sötétben
várja hiába
az igazság napját.

Ők arany asztal
s örök ünnep mellett
tovább mulatoznak.
Vagy járva hegyekről
hegyekre ha lépnek,
feléjük a mélyből
ledobott titánok
lélekzete gőzöl,
mint áldozat-illat,
könnyű kicsi felhő.

Áldó szemük olykor
el-elhagy egész
családokat, és nem
akarja a volt
kedvenc némabeszédü
vonásait új
unokákban látni.”

Igy zengtek a párkák.
Hallgatja a dalt
barlangja ködében
az eltaszitott vén;
csóválja fejét
s unokáira gondol...

Fordította: Babits Mihály

Pesma Parki

Citat iz Geteove drame: Ifigenija u Taurisu (IV, 5)

Neka se plaši bogova

Ljudski rod!

Oni drže vlast

U večnim rukama

I mogu je upotrebiti,

kako im se prohte.

Duplo neka ih se plaši

Onaj koga ikad uzdignu!

Na stenama mora i oblacima

Spremne su stolice

Oko zlatnih stolova.

Ako dođe do spora,

Tad se gosti strmoglavljuju,

Poniženi i posramljeni,

U noćne dubine

I čekaju uzalud,

Vezani u mraku,

Pravedan sud.

Ali oni, oni ostaju

U večitom slavlju

Uz zlatne stolove.

Oni koračaju sa brda

Na brda:

Iz ponora dubine

Isparava se na njih dah

Ugušenih Titana,

Slično mirisu žrtve,

Laki oblaci.

Odvraćaju vladari

Svoje oko koje blagosilja

Od čitavih pokolenja

I izbegavaju, u unuku

Nekada voljene,

Tihe izražajne crte

Predaka da vide.

Tako su pevale Parke;

I sluša prognani

U noćnim špiljama,

Starac, pesme,

Misli deca i unuci

I vrti glavom.

Prevod: Pavica Mrazović