Paul Verlaine Pierrot – Pierrot – Pjero



Paul Verlaine (Portrait by Henri Fantin-Latour)

Metz 3 march 1844 – Paris 8 January 1896

Antoine Watteau: Gilles (Pierrot)

Pierrot

Ce n'est plus le rêveur lunaire du vieil air
Qui riait aux aïeux dans les dessus de porte ;
Sa gaîté, comme sa chandelle, hélas! est morte,
Et son spectre aujourd'hui nous hante, mince et clair.

Et voici que parmi l'effroi d'un long éclair
Sa pâle blouse a l'air, au vent froid qui l'emporte,
D'un linceul, et sa bouche est béante, de sorte
Qu'il semble hurler sous les morsures du ver.

Avec le bruit d'un vol d'oiseaux de nuit qui passe,
Ses manches blanches font vaguement par l'espace
Des signes fous auxquels personne ne répond.

Ses yeux sont deux grands trous où rampe du phosphore
Et la farine rend plus effroyable encore
Sa face exsangue au nez pointu de moribond.

Pierrot

Nem az a régi holdfényes vitéz,
ki a kapukba nevetett apánkra,
halott a kedve, s gyertyalángja már ma
holdfénybe bujkál, vékony s halni kész.

A villám lobban és elül hamar,
mint szemfedő, rezeg sárga kabátja
a hűvös szélben, s a száját kitátja,
mikor a féreg a húsába mar.

Mint nagy madarak röpte, inge újja
suhog-suhog, ha a szél néha fújja,
s bolond jelére senki sem felel.

Lyukas szemébe foszfor lángja forr ma,
és arcából, mit a lisztpor fed el,
magasra tör hegyes, halotti orra.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Pjero

Ne više iz stare pesme sanjar strasan
Čiji smeh za pretke porugom se ori;

Veselost, kô sveća, više mu ne gori,

I sad duh nas njegov goni, tanak, jasan.

I kad užas duge munje sevne blizu,

Na hladnome vetru haljine mu liče

Na pokrov, a usta zjape, kô da viče

Jaucima jer mu crvi meso grizu.

Šumom krila ptica u ponoćnome zraku

Beli se rukavi pokreću u znaku

Jednog dugog saopštenja bez otklika.

U očima zjapi rupa crna, strašna,

Gde sja fosfor, a još groznije zbog brašna

Oštre su, beskrvne crte samrtnika.

Prevod: Ivan V. Lalić