Fridrich Schiller
Marbach am Neckar, 10. November 1759. – Weimar, 9. May 1805.
Die Teilung der Erde
»Nehmt hin die Welt!« rief Zeus von seinen Höhen
Den Menschen zu. »Nehmt, sie soll euer sein!
Euch schenk ich sie zum Erb und ewgen Lehen -
Doch teilt euch brüderlich darein!«
Da eilt', was Hände hat, sich einzurichten,
Es regte sich geschäftig jung und alt.
Der Ackermann griff nach des Feldes Früchten,
Der Junker birschte durch den Wald.
Der Kaufmann nimmt, was seine Speicher fassen,
Der Abt wählt sich den edeln Firnewein,
Der König sperrt die Brücken und die Straßen
Und sprach: »Der Zehente ist mein.«
Ganz spät, nachdem die Teilung längst geschehen,
Naht der Poet, er kam aus weiter Fern -
Ach! da war überall nichts mehr zu sehen,
Und alles hatte seinen Herrn!
»Weh mir! So soll denn ich allein von allen
Vergessen sein, ich, dein getreuster Sohn?«
So ließ er laut der Klage Ruf erschallen
Und warf sich hin vor Jovis Thron.
»Wenn du im Land der Träume dich verweilet«,
Versetzt der Gott, »so hadre nicht mit mir.
Wo warst du denn, als man die Welt geteilet?«
»Ich war«, sprach der Poet, »bei dir.«
Mein Auge hing an deinem Angesichte,
An deines Himmels Harmonie mein Ohr -
Verzeih dem Geiste, der, von deinem Lichte
Berauscht, das Irdische verlor!«
»Was tun?« spricht Zeus, »die Welt ist weggegeben,
Der Herbst, die Jagd, der Markt ist nicht mehr mein.
Willst du in meinem Himmel mit mir leben -
So oft du kommst, er soll dir offen sein.«
A föld felosztása
"Vegyétek, legyen tiétek - kiáltott
Az embereknek Zeusz odafenn -,
Örök hűbérül adom a világot;
Osztozzatok testvérien."
Fut részéért, kinek ép keze-lába.
Nyüzsgött szorgosan ifjú és öreg.
Földmíves a föld gyümölcsét kívánta,
A vadászé lett a berek.
Kufárnak az kell, mit raktárba zárhat,
Az apát meg a jó bort szerzi meg.
A király hidat s utakat lezárat
És szól:"Az enyém a tized."
Régen túl voltak már az osztozáson;
S jön a költő - ki tudja, merre járt.
Jaj, nem volt semmi szabad a világon,
És már minden gazdát talált.
"Jaj nekem! hát csak engem feledtél el,
Leghűbb gyermeked, irgalmatlanul?"
Így kiáltott keservesen szegény fel,
S Zeusz trónja elé borul.
"Ha az álmok országában bolyongtál -
Szólt az isten -, énvelem ne perelj!
Míg a földön osztoztak, merre voltál?"
S a költő:"Nálad! - így felel. -
Tekintetem rátapadt szent színedre,
Eged összhangját szívta fel fülem.
Bocsásd meg, hogy a földet elfeledte
Fényedtől ittas szellemem!"
"Mit tegyek? Földem - szólt Zeusz - kimértem:
Másé már erdő, piac, dús határ.
De ha velem akarsz élni az égben:
Ahányszor csak jössz, mindig nyitva vár."
Fordította: Rónay György
"Vegyétek, legyen tiétek - kiáltott
Az embereknek Zeusz odafenn -,
Örök hűbérül adom a világot;
Osztozzatok testvérien."
Fut részéért, kinek ép keze-lába.
Nyüzsgött szorgosan ifjú és öreg.
Földmíves a föld gyümölcsét kívánta,
A vadászé lett a berek.
Kufárnak az kell, mit raktárba zárhat,
Az apát meg a jó bort szerzi meg.
A király hidat s utakat lezárat
És szól:"Az enyém a tized."
Régen túl voltak már az osztozáson;
S jön a költő - ki tudja, merre járt.
Jaj, nem volt semmi szabad a világon,
És már minden gazdát talált.
"Jaj nekem! hát csak engem feledtél el,
Leghűbb gyermeked, irgalmatlanul?"
Így kiáltott keservesen szegény fel,
S Zeusz trónja elé borul.
"Ha az álmok országában bolyongtál -
Szólt az isten -, énvelem ne perelj!
Míg a földön osztoztak, merre voltál?"
S a költő:"Nálad! - így felel. -
Tekintetem rátapadt szent színedre,
Eged összhangját szívta fel fülem.
Bocsásd meg, hogy a földet elfeledte
Fényedtől ittas szellemem!"
"Mit tegyek? Földem - szólt Zeusz - kimértem:
Másé már erdő, piac, dús határ.
De ha velem akarsz élni az égben:
Ahányszor csak jössz, mindig nyitva vár."
Fordította: Rónay György
A föld szétosztása
Imé a föld, tiétek! így kiáltott
Zeusz az embereknek. Itthagyok
örök hűbérbe most mindent tirátok –
de testvérként osztozzatok!
És mind siet s szerez mind két marokra,
már osztozik serényen ifju s vén.
A pórt kalász csábítja s szénaboglya,
az úr vadászgat erdején.
Kalmár csűrében eltűnt árpa, búza,
az óbor meg apátúr kincse lett,
ügyes királyé lett a híd, az utca,
s így szólt: enyém a jó tized.
S az osztozásnak már a végin voltak,
mikor a költő jő s rájuk talál
ó jaj, de addig mindent szertehordtak,
s mindennek volt gazdája már!
Imé, hát én, csak én maradtam árva,
s kisemmizett, a leghívebb fiad?
És Zeusz trónjához borul s kiáltva
kiált a mellőzés miatt.
Elálmodoztál – szólt az isten – máshol,
perelsz most, jöttél volna hát elébb!
Hol voltál, költő, mondd, az osztozáskor?
S felelt az: nálad voltam épp.
Tündöklő orcád néztem s lelkesültem
eged zengő összhangján – megbocsásd
a szellemnek, hogy ily megrészegülten
elkéste itt az osztozást.
Most mit tegyek? – mereng Zeusz sötéten
a föld szétosztva; nem enyém ma már.
Akarsz-e hát egemben élni vélem?
Akármikor jössz, téged nyitva vár.
Fordította: Radnóti Miklós
Podela zemlje
Dajem vam zemlju u vašu baštinu –
ljudima s neba viknuo Zevs bog.
Poklanjam vam je u veličinu svojinu,
samo do dela nek svak dođe svog!
I tad požuri sve što ruke ima,
staro i mlado na svoj pođe rad.
Ratar potrča poljskim plodovima,
a po šumama ode vitez mlad.
Trgovac svoje napuni magaze,
pop uze vino, kao deo svoj.
Kralj pozatvara mostove i staze
i reče: od sveg desetak je moj.
No dockan, pošto ljudi sve uzeše,
iz daljine je došao pesnik tad,
ali za njega ničeg ne beše,
jer sve je gazdu svog imalo sad.
Vaj! Zar svog vernog zaboravi sina?
Te da na zemlji ničeg nema on?
odjeknu vapaj do božjih visina,
i pesnik pade pred Jupit΄rov tron.
Ako su snovi svetski te zaneli,
reče Zevs, ništa ja kriv nisam tom.
Gde beše onda kad se zemlja deli?
Ja, reče pesnik, beh u nebu tvom.
Gledao sam svetlost koju daješ sobom,
slušao sfera i nebesa poj –
oprosti duhu što ozaren tobom
izgubi Zemlju i deo na njoj.
Šta ćeš, Zevs reče, svak΄ ima svoj deo.
Podela Zemlje svršena je stvar.
No, ako sa mnom živeti bi hteo –
eto ti nebo i nebesa čar.
Prevod: T, Đukić
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése