Szabédi László Csillogj, Margitka – Sjaji, Margita



Szabédi László (Laslo Sabedi)

Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 18

Csillogj, Margitka

Miért kívánsz fordított vallomást?

Miért vallatsz, hogy szerettem-e mást

rajtad kívül, és mennyire szerettem,

míg kezed, birtokul, kezembe vettem?

  Ne vallass, ne gondoltass

  a régi szeretőkre;

  ami nincs, nem is volt az,

  megsemmisült örökre.

Igen, szerettem. Mint orvosi kés

boncol az objektív emlékezés,

s felfejti a már halott idegszálat,

mely egykor vonaglott, mint sebzett állat.

  A szívem meg se dobban,

  a régi tűz nem éget.

  Szerettem egy nőt. Jobban

  szerettem, mint ma téged.

Jobban szerettem, de értsd meg: nem őt!

Benne szerettem minden ifjú nőt,

mert véget ért a vaksötét gyerekkor…

Jobban szerettem magamat is akkor.

  Ragyogott a halál is,

  akik öleltek, öltek,

  a dolgok irreális

  fényben tündököltek.

Fényekben tündökölt a vad titok,

hő szemem nem látott: világított.

Fénye kihunyt már, a világ sötétebb, –

de a sötétben fényleni lát téged!

  Csillogj, Margitka, tennen

  fényeddel csillogj fennen,

  fényeddel segíts engem

  az igaz úton mennem.

A bűvész istent, aki semmiből

eget és földet és embert bűvöl,

detronizálja már az érett férfi,

ki a világot nem teremti: érti.

  Világolj hát, világom,

  világolj életemben,

  fényednél a világon

  a rendet megteremtem.

Sjaji, Margita

Što tražiš priznanje, iznuđeno?

Što zapitkuješ, da li sam voleo

pre, no što sam ti ruku zarobio,

osim tebe i drugu, i koliko?

  Pitanjima ne budi

  minule uspomene;

  prošlost, koja ne kruži,

  ta zauvek iščezne.

Da, voleo sam. Poput oštrice

para me nemilosrdno sećanje

i otkriva davno mrtav živac što

se nekad kao ranjena zver trzao.

  Ne marim za tu ženu,

  ne prži me ta vatra.

  Jesam, voleo jednu,

  i više, nego te sada.

Više sam voleo, ali ne nju!

Shvati, u njoj svaku mladu ženu,

jer tad pređoh prag dečačkog neznanja…

I sebe sam više voleo tada.

  Blistala je i smrt

  lica slavlja i besa,

  čitav bajoliki vrt

  tog irealnog sveta.

Blistala je podivljala tajna,

u mom oku čarolija, sjajna.

Nesala je ta vatra, mračnije je, –

ali u tom mraku sjati vidim tebe!

  Sjaji Margita, sjaji,

  svet sa svetlom ozari,

  na pravom putu ići

  tim sjajem ćeš mi pomoći.

Boga, koji iz ničega

stvori zemlju, nebo, čoveka,

detronizuje zreo muškarac

koji ne stvara svet, ali shvaća.

  Svetli dakle svete moj,

  svetli u životu mom,

  na svetu, u svetlu tvom

  urediću život svoj.

Prevod: Fehér Illés

Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)

                                            Családi kör, Novi Sad