Fodor András (Andraš Fodor)
Kaposmérő, 1929. február 27. – Fonyód, 1997. június 27.
Dicséret
Csendes vagy mindig. Csendes.
Világítasz akár a fénnyel rakott mező.
Mosolyogsz, mintha édessége titkát,
gyümölcsét benned érlelné a föld.
Láttalak szembenézni a halállal.
Megtántorult a vonat is, ahogy
a rettenet vészfékét elszakítva,
eszeveszett, vakító csattanással,
fekete pernyét, gyászt sodorva rád,
beléd csapott az iszonyú bizonyság:
akihez indultál, nem él.
Az eszmélet vak romjain, a téboly
emésztő lángjai között
csak nézett, nézett kérdező szemed.
Nem tudtál sírni, mert a könnyek
forrása némább, mélyebb, mint a kút.
Láttalak az élettel szembenézni,
mikor teremni szólított.
Nem kiáltottál vissza, csak a kín
rózsái égtek, égtek arcodon,
mintha nem is a test parancsszavára,
valami ősibb rendelés szerint
feküdtél volna ágyadon, akár
medrében bizton áradó folyó, mely
két partja talpát tengernek veti.
Már sok városban jártam.
Idegen ablakok mögül
láttam a tér harsány erőlködését,
kihallgattam a bogárlábú percek
ijedve futkosó neszét.
Jó elgondolni, hogy
van csend, amely világít,
mosoly, amely
gyümölcsöt ád a földnek,
hogy egy-ütemre ver a lét
nyugalmad ritmusával,
s hogy amíg fény, szín, álom elcikázik,
belőled el nem fogyhatom soha.
Pohvala
Uvek si tiha. Tiha.
Svetliš kao obasjana tratina.
Osmeh ti cveta kao da u njemu
sazreva zemaljska tajna blaženstva.
Video sam te suočenu sa smrću.
Čak i voz je ustuknuo kada
otkidajući kočnicu užasa
u izbezumljenom času udarca
nanoseći crnu žalost na te
obuzela te je strašna istina:
kome si krenula, nije živ.
Na slepoj ruševini svesti, među
provalijama bezumlja
nemo si zurila u prazninu.
Jer izvor suza je dublji od
bunara, plakati nisi mogla.
Video sam te suočenu sa životom
kad te je na stvaranje pozvao.
Nisi dozivala. Samo su ruže
bola plamsale na tvom obrazu,
kao da si zbog iskonske naredbe
ležala na svom krevetu a ne
zbog puste telesne potrebe, poput
reke koja slobodno buja jer svojim
koritom na more se oslanja.
Svugde sam već bio.
Iz tuđih prozora promatrah
gromko napinjanje prostora,
osluškivah preplašene šumove
odlazećih trenutaka.
Dobro je zamisliti
da postoji tišina, koja
svetli, osmeh
što zemlji plodove daje,
da u ritmu tvoga smiraja
kuca i bilo postojanja,
i dok san, svetlost, boje prolaze,
iz tebe iščeznuti ne mogu.
Prevod: Fehér Illés
Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
Családi kör, Novi Sad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése