Ivo Andrić U sumrak – Alkonyatkor

Ivo Andrić

Dolac kod Travnika, 9. oktobar 1892. – Beograd, 13 mart 1975.

U sumrak      U sumrak pevaju devojke. Njini su glasovi meki i dahnu svežinom cveća i ljubavi. Njina je pesma blaga, kao kad behar opada. Ona ima nešto od mojih ljubavi: davno, toplo i lepo. Ona podseća na sarajske sumrake, kad jablanovi sjaju u crvenu zlatu, kao vitke ponosne žene.      Kao rumene latice zasipaju me glasovi. Pevaju devojke. Pevaju lepo. To liči na pozdrav od starih prijatelja, na spomen onoga što proživih u ljubavi i zanosu. One pevaju, u suton, kao sreća moja da mi rupcem maše.      Ali srce je moje tamno jezero, koga ništa ne diže i u kom se niko ne ogleda.

Alkonyatkor      Alkonyatkor énekelnek a lányok. Könnyed énekük friss virágillatot, szeretetet áraszt. A lány hangja selymes, mint a tavasszal hulló virág. Szerelmem idézi: régi, meleg, csodaszép. Feleleveníti a szarajevói estéket; büszke, karcsú bakfisokként a jegenyék vörös aranyban tündököltek.      A hangok mint rózsaszínű szirmok érkeznek hozzám. Énekelnek a lányok. Szépen énekelnek. Régi cimborák köszöntésére, átélt szerelmekre, izzó percekre emlékeztetnek. Énekelnek, a naplementébe, mintha felém a búcsúzó gyönyör integetne.      De szívem sötét tó, semmi sem borzolja, benne senki sem tükröződik. Fordította: Fehér Illés