Kosztolányi Dezső Litánia (Az őszi utcán…) – Litanija (Na ulici u jesen…)

Kosztolányi Dezső (Deže Kostolanji)

Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, 1936. november 3.

Litánia (Az őszi utcán…)

Az őszi utcán fuj a szél.

A fa az éjszakába fél.

Csak fuj a szél, fuj, egyre fuj

Azt mondja, nincsen semmi uj.

Nincs semmi uj, csak unalom.

Hányódás régi utakon.

Nincs semmi uj, nincs semmi jó

És nem igaz, hogy lenni jó.

Nem jó az élet méze sem.

Nem jó aludni csendesen.

Nem jó ásítva kelni fel

S fülledt undorral telni el.

Nem jó feküdni gondtalan

És átkozott, ki gondba van.

Nem jó kacagni tétován

A virágfüstölős szobán.

Nem jó rohanni sebtiben,

Nem jó: a nem, nem: az igen.

Nem jó a csend, nem jó a szó.

A sirba tán még ott se jó.

De úgy szeretnék egymagam

A földre esni hangtalan.

Csak esni, bukni, hullani,

Minthogyha fájna valami.

Elhagyni sárga butorom,

Csatangolni, mint egykoron.

Lakástalan és egyedül

Bolyongani, kivert ebül.

Ott, ahol senkise tanyáz

Bámulni, hogy lobog a gáz.

Halálba ringani vakon

A dagadt, őszi árakon.

Elveszni lassan hallgatag

A sirva-siró ég alatt.

A vállamon egy rongy köpeny.

Így állani közönyösen.

Sürü esőben állani,

Mint a kopár fa ágai.

Csak fázni egész éjszaka

És ázni, mint egy árva fa…

1913

Litanija (Na ulici u jesen…)

Jesensku ulici vetar hladi.

Drvo u noć se straši.

Duva vetar, duva, duva bez prekida

Uz to priča, nema novina.

Nema novina, tek dosada.

Tumaranje na starim cestama.

Nema novina, nema ništa što bi bilo dobro,

I nije istina, da je bitisanje dobro.

Ni nektar života nije dobar.

Ni tihi san nije dobar.

Nije dobro ustati pospano

I dan provesti u dosadi, tek tako.

Nije dobro bezbrižno odmarati se,

I koga brige terete, proklet je.

Nije dobro smejati se sa skepsom

U sobi zadimljenim cvetnim polenom.

Nije dobro žurno žuriti se,

Nije dobro: ne i da je: ne.

Ni u tišini, ni u graji nije dobro.

Možda ni u grobu nije dobro.

Al bi uistinu voleo

Na zemlju pasti nečujno.

Tek pasti, propasti, spotaknuti,

Kao kad nešto iznutra muči.

Požuteli nameštaj napustiti,

Kao nekad, besciljno potucati.

Samotno, nad glavom bez krova

Lutati poput oteranog psa.

Tamo, gde ne postoji spas,

Promatrati kako bukti gas.

Predati se slepo smrti,

Jesenskoj nabrekloj bujici.

Polagano, nemo nestati

Kad će i nebo plakati.

Na ramenu mi visi kaput, poderano.

Pa ovako stajati nehajno.

Gusta kiša me obliva

Kao i gole grane drveta.

Poput usamljenog drveta kisnuti

I tokom noći smrznuti...

1913

Prevod: Fehér Illés