Marija Vasić Donojan Pored humke – A hant mellett

Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Pored humke

     KNJIŽEVNO AUTOMATIZIRANJE, POETIČNO ODSTUPANJE, LITERARNO BIĆE,koje intenzivira i u svakodnevnosti i u deformaciji poznatih vrsta diskursa, koje kondenzira, savija, iskače iz dramatičnog buđenja svesti o jeziku i predmete

postavlja naglavce – O TOME GOVORIMO I PIŠEMO, a ne o veličanstvi Kniževnosti.

     ŠTA JE poetično iskustvo i pripovedna nit?

     TO JE odlomak nesputanog i punokrvnog tek pronađenog pisanog teksta neke davno iščezle civilizacije.

     TO JE nepragmatičan oblik diskursa jer ne služi neposrednom, uniformnom cilju, i vrsta samoreferencijalnog jezika koji upućuje jedino na sebe i govori o sebi.

     TO JE „MAŠTOVITO PISANJE“ (imaginative writing), funkcionalnost, jer se ne bavi doslovnom istinom. Dopuštena istina poriče samu sebe kroz večito okretanje točka „istorije“i „umetničke“ istine, pri čemu samo druga ima važnost u raspravi o kreativnom i imaginativnom u zmijolikom i nesagledivom tekstualnom i kontekstualnom tkanju nemirujuće kobi. Nije bitno šta autor, čovek i zajednica misle o istinitosti najplemenitijeg novca datog pod interes, „očuđujući“ trenutak u deliću jezika i podatnoj sagi, pa makar bio i puka obmana, čini niz vrlo složenih diskursa – LITERARNO, nedirnuto i večno, PRIVATNO BIĆE.

     Dakle, NEMA VIŠE veličanstva Književnosti.

A hant mellett

     AZ IRODALMI AUTOMATIZMUSRÓL, A KÖLTŐI MELLÉBESZÉLÉSRŐL, AZ ÍRÓRÓL, aki a mindennapokban is és a ferdeségekben is fokozza a melléfogásokat, aki sűríti, hajlítja, elveti a nyelv drámai ébredezését és fejtetőre állítja az érveket – ÍRUNK ÉS BESZÉLÜNK, nem a fennséges Irodalomról.

     MI a költői tapasztalat és az elbeszélés vezérfonala?

     EZ egy most talált rég eltűnt civilizációból visszamaradt, kötetlen, pezsgő szövegtöredék.

     EZ a tévedések szabad alakja, mert nem szolgál egyetlen egy közvetlen, meghatározott célt, öncélű elvet, mely csak magára utal és magáról beszél.

     EZ AZ „ALKOTÓ SZELLEMŰ ÍRÁS” (imaginative writing), a célszerű, mert nem foglalkozik az egyedüli igazsággal. A jóváhagyott igazság a „történelem” kerekének örökös forgásával és a „művészet” igazságával önmagát cáfolja, mert az alkotó és képzeletbeli, a kígyóként surranó, átláthatalan, nyugtalan sorsról szövődő vitában más érvek érvényesülnek. Nem fontos, hogy az alkotó, az ember és a közösség mit gondolnak az érdekből adott nemes pénz értékérélől, a „meglepő” pillanat a nyelv töredékében és az adott történet erejében rejlik, még akkor is, ha közönséges szemfényvesztés, szédületes, szövevényes vita-ingovány – IRODALMI, az érintetlen, örökös MAGÁNSZEMÉLY.

     Tehát, őfennsége Irodalom TÖBBÉ NEM LÉTEZIK.

Fordította: Fehér Illés