Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2013. július 31., szerda

Vesna Parun Ti koja imaš ruke nevinije od mojih – Te akinek kezei az enyémtől hamvasabbak


Vesna Parun
Zlarin, 10. travnja 1922. – Stubičke Toplice, 25. listopada 2010.



Ti koja imaš ruke nevinije od mojih

Ti koja imaš ruke nevinije od mojih
i koja si mudra kao bezbrižnost.
Ti koja umiješ s njegova čela čitati
bolje od mene njegovu samoću,
i koja otklanjaš spore sjenke
kolebanja s njegova lica
kao što proljetni vjetar otklanja
sjene oblaka koje plove nad brijegom.

Ako tvoj zagrljaj hrabri srce
i tvoja bedra zaustavljaju bol,
ako je tvoje ime počinak
njegovim mislima, i tvoje grlo
hladovina njegovu ležaju,
i noć tvojega glasa voćnjak
još nedodirnut olujama.

Onda ostani pokraj njega
i budi pobožnija od sviju
koje su ga ljubile prije tebe.
Boj se jeka što se približuju
nedužnim posteljama ljubavi.
I blaga budi njegovu snu
pod nevidljivom planinom
na rubu mora koje huči.

Šeći njegovim žalom. Neka te susreću
ožalošćene pliskavice.
Tumaraj njegovom šumom. Prijazni gušteri
neće ti učiniti zla.
I žedne zmije koje ja ukrotih
pred tobom biti će ponizne.

Neka ti pjevaju ptice koje ja ogrijah
u noćima oštrih mrazova.
Neka te miluje dječak kojega zaštitih
od uhoda na pustom drumu.
Neka ti miriše cvijeće koje ja zalivah
svojim suzama.

Ja ne dočekah naljepše doba
njegove muškosti. Njegovu plodnost
ne primih u svoja njedra
koja su pustošili pogledi
goniča stoke na sajmovima
i pohlepnih razbojnika.

Ja neću nikad voditi za ruku
njegovu djecu. I priče
koje za njih davno pripremih
možda ću ispričati plačući
malim ubogim medvjedima
ostavljenim u crnoj šumi.

Ti koja imaš ruke nevinije od mojih,
budi blaga njegovu snu
koji je ostao bezazlen.
Ali mi dopusti da vidim
njegovo lice, dok na njega budu
silazile nepoznate godine.
I reci mi katkad nešto o njemu,
da ne moram pitati strance
koji mi se čude, i susjede
koji žale moju strpljivost.

Ti koja imaš ruke nevinije od mojih,
ostani kraj njegova uzglavlja
i budi blaga njegovu snu.

Te akinek keze az enyémnél hamvasabb
 
Te akinek keze az enyémnél hamvasabb
és bölcsességed a gondtalan derű.
Te aki homlokán a kínzó magányt
nálam hamarabb felismered,
és a tétovázás lassú árnyait
úgy tűnteted el arcáról
mint ahogyan a tavaszi szellő
a dombok felett úszó felhőket.
 
Ha ölelésed lelkesíti szívét
és öledben nyugszik a fájdalom,
ha neved gondolataiban
a nyugalmat jelenti és torkod
vánkosának hűse,
és az éjbe szökő hangod még
viharoktól nem érintett gyümölcsös.
 
Akkor maradj mellette
és légy irgalmasabb azoknál,
akik előtted csókolták.
Félj a visszhangoktól, melyek a szeplőtlen
szerelem nyoszolyájához közelednek.
És légy gyengéd a zúgó,
háborgó tengerek által mosott
láthatatlan hegyek alatt zajló álmaihoz.
 
Járd be partjait. Találkozzál
a gyászoló kardszárnyú delfinekkel.
Bolyongj erdejében. A kicsiny gyíkok
nem fognak bántani.
És az általam szelídített szomjas kígyók
előtted alázatosak lesznek.
 
Neked daloljanak azok a madarak,
melyeket fagyos éjeken én melegítettem.
Téged simogasson az a gyermek, akit
a puszta országúton én védtem a besúgóktól.
Néked illatozzon az a virág,
melyet könnyemmel öntöztem.
 
Nem érhettem meg legszebb
férfi korát. Termékenységét
nem ölelhettem keblemre,
melyet a vásárokon a hajcsárok
és kapzsi rablók
tekintetei dúltak.
 
Gyerekeit sosem fogom
kézen fogva vezetni. És a meséket
melyeket rég elkészítettem,
talán egy fekete erdőben
magára hagyott bocsnak
mesélem majd.
 
Te akinek keze az enyémnél hamvasabb
gyanútlanul maradt álmaihoz
légy gyengéd.
De engedd meg, hogy lássam
arcát, míg az ismeretlen évek
lassan változtatják.
És néha mondj valamit róla,
hogy ne kelljen idegeneket kérdeznem,
akik csak csodálkoznak majd, vagy
a szomszédokat, akik sajnálnak.
 
Te akinek keze az enyémnél hamvasabb
maradj mellette és
védjed álmait.
 
Fordította: Fehér Illés

 


U svom Asinkronom odabiru (2009.) uz ovu pjesmu je stavila bilješku:
" Napisano potkraj ljeta 1953., po izlasku sa psihijatrije Rebro gdje sam pet mjeseci liječena od pokušaja suicida. Nije teško odgonetnuti razlog. Bilo je to samo iskreno pismo upućeno drugoj ženi, ali me je od tog pjesničko- poštanskog suicida odvratila razumna D. Mimica, švelja koja me je bezdomnu prihvatila u Zagrebu, Kvaternikov trg br.3, na trećem katu, a i sama podstanarka. "




A költőnő „Aszinkron válogatás” (2009) c. kötetében verséhez a következő megjegyzést fűzte:
„1953 nyárvégén írtam, miután elhagytam a Rebro klinika Idegosztályát, ahol 5 hónapig kezeltek, öngyikossági kisérlet miatt. Az indítóokot nem nehéz kitalálni. Egy másik nőhöz írt őszinte levél volt. Ebből a költői-levelezési öngyilkosságból D. Mimica, a józan varrónő térített észhez, aki gondolkodás nélkül befogadott Zágrábban Kvaternik tér. 3. szám alatti harmadik emeleti, albérleti lakásába.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése