Kassák Lajos 27 (Az asszonyok fogai) – 27 (Zubi žena)

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

27 (Az asszonyok fogai)

Az asszonyok fogai tele vannak villámokkal

ha végig mentek az erdőkön emlékezzetek áporodott hálószobáitokra

ki ne szeretné jobban a győzelmet mint a halált

és mégis valamennyien bezárjuk fiókjainkat és elvándorolunk

testvérharangok fájdalmat harangoznak

dél van s íme még egyszer felmutatom magam az értelmeseknek

egyszerűen mondom: szeretem a ropogós kenyeret

egyszerűen mondom: vegyünk el attól egyet akinek kettő van

egyszerűen mondom: miniszterelnökünk tehene egykor Bismarck nevezetes tintatartója volt

sárga babérkoszorúk alatt jönnek a távolság bajnokai

virágok alszanak tornyok ájult mezők fölött virrasztanak

tüzet és elégedetlenséget kötöttem a homlokomra barátaim reszketnek

és nem tudják hogy mi is utazunk

vörös lámpásaival elúszik bennünk az idő s valaki vár bennünket a túlsó parton

Jakoska szép lány volt az ő emléke él bennem

harmonikás szoknyát és nyitott kabátkát viselt

de egy éjszaka a nagy hídról beledobta magát a folyóba

most menjetek szépen ti is aludni

feleségem már megfürösztötte a gyerekeket mert nehéz felhőket hajt errefelé a szél s lehet hogy holnap valamennyiünknek ki kell bújnunk a bőrünkből

27 (Zubi žena)

Zubi žena gromovima su puni

prolazite li šumama setite se svojih učmalih spavaonica

ko ne bi pobedu od smrti više voleo

ipak svi mi zatvaramo ladice i odlazimo

bratska zvona patnju slave

podne je i evo sebe ponovo razumnima pokazujem

jednostavno govorim: volim reš pečen hleb

jednostavno govorim: oduzmemo jedan od onoga ko dva poseduje

jednostavno govorim: krava našeg premijera je nekad Bizmarkova znamenita tintarnica bila

prvaci udaljenosti pod žutim lovorovim vencima dolaze

cveće spava zvonici nad onesvešćenim livadama bdiju

na svoje čelo sam vatru i nezadovoljstvo svezao moji prijatelji drhte

i nisu svesni da i mi putujemo

vreme u nama crvenim svetiljkama prolazi i neko nas na drugoj obali čeka

Jakoška je lepa cura bila njena uspomena u meni živi

naboranu suknju i otvoren kaputić je nosila

ali jedne noći sa velikog mosta u reku se bacila

sad i vi krenite lepo na spavanje

supruga mi je već decu okupala jer vetar teške oblake tera ovamo možda već sutra svi mi moramo vlastite kože odbaciti

Fordította: Fehér Illés