Székely János Feladat – Zadatak



Székely János (Janoš Sekelj)

Torda, 1929. március 7. – Marosvásárhely, 1992. augusztus 23.

Feladat

Lemondani és fejet hajtani

Egy sértett asszony oldalán, aki

Azon tűnődik és munkál örökkön,

Hogy ostorozzon jobban, hogy gyötörjön;

Ki minden jóra rásüti, hogy vétek,

Ki fél s nem ért, kit félek s nem értek;

Egy nő mellett, ki másra vágyik – többre –

S nincs tehetsége semmi az örömre,

S a fájdalom jogából mit sem enged,

S fájdít, ha fáj, és szenvedtet, ha szenved;

Ki igazamat sosem látta be,

Mert igazát szegezte ellene,

Míg védhetetlen vádjai alatt

Meggyűlöltem magát az Igazat;

Egy nő mellett, kinek hóhéra lettem,

Ki tönkretett, kit én is tönkretettem,

S most úgy sajnáljuk és emésztjük egymást,

Mint élő bűnjelt, izzó szemrehányást;

Egy nő mellett, kit mindenekfelett

Gyűlölhetnék és mégis szeretek,

S a vágy, amelyen büszkeségem ég el,

Úgy hozzáláncol sajgó kötelével,

Hogy álmomban sem szabadulhatok;

Mellette, kivel élni nem tudok,

De aki nélkül elvesznék azonnal;

Ki bűntudattal büntet és iszonnyal,

Mert szemem láttán pusztul el miattam;

Kinek, amim volt, tékozolva adtam,

Most mégis rág, és sírva szegezi le,

Hogy koldus lett, hogy nincsen semmije;

Aki kifosztott, és akit kifosztok,

Kivel napjaim külön kicsi poklok,

De aki mellett egy-egy ritka percben

Haláltalanná, teljessé növekszem;

Mellette, ki – bár félem és gyalázom –

Egyedül méltó hozzám a világon,

Mellette élni, egy fedél alatt:

Ez most a tét és ez a feladat.

Zadatak

Odreći se svega uz naklon

Jednoj duboko povređenoj ženi

Koja večito razmišlja i radi

Na tome, da me sve više mrcvari;

Koja za svako dobro tvrdi, greh je,

I boji se mene kao i ja nje;

Kraj jedne žene, koja drugo – više –

Želi a radost nikad ne udiše

Ali od prava na bol ne odstupa

I zadaje bol kad je mori tuga;

Koja moju pravdu ne prihvata

Jer mojoj pravdi svoju suprotstavlja,

Dok zbog neosnovanih optužbi

I samu Istinu ne zamrzih;

Kraj žene, kojoj postah krvnik,

Koja mene i koju ja uništih,

Sad jedno drugo žalimo i morimo

Kao da u sebi užareni prekor nosimo;

Kraj žene, koju bi iznad svega

Mrzeti trebao, a ipak je ljubim

Jer zbog žudnje moj ponos sagori

Bolnim vezovima mi pakosti

I nad mojim snovima vlada;

Sa njom, s kojom živeti ne mogu

Ali bez koje gubim tlo pod nogama;

Koja svešću krivice i jezom kažnjava

Jer pred mojim očima zna nesati;

Kojoj što sam imao rastrošno dao

i koja plačući tvrdi da je samo

Uboga prosjakinja postala;

Koju sam ja i koja je mene pljačkala,

S kojom je svaki dan posebna patnja,

Al’ kraj nje u retkim trenucima mira

K beskonačnosti, besmrtnosti se hita;

Kraj nje, koja – mada s njom se propada –

Na tom svetu mi je jedino ravna,

Kraj nje udisati isti zrak:

To je sada ulog i zadatak.

Prevod: Fehér Illés

Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)

                                            Családi kör, Novi Sad