Žarko Kecman *** (Bili smo sami) – *** (Egyedül voltunk)

Žarko Kecman, Banja Luka 1974 – 2011

***

Bili smo sami. Ja, sa žestinom mamurluka u umu i prežvakanom cigarom u polomljenim čeljustima i ona, samo ideja, nevina, rođena jedog sumornog jutra. Pružio sam joj utočište, u dubini svog postojanja polomivši putokaze.

Neriješi glatke i vlažne tekle su joj sa pogleda neshvatanja i nedorečenosti, bolno svrsishodne okovane pokretom mojih usana, stopiše se daleko na planinskom prevoju.

Imenovah je, a ona zvijezda u paučini, mogao ju je svako prisvojiti. I nisu se prenemagali u toj igri, tako rasterećenoj neznanjem o postojanju zakona o djelu.

Naravno nisam se pravio lud, zar za umjetnika nije najgora nedovršena ideja. I vrhunski kreatori imali su svoja najsavršenija djela, optočena zlatnim žigom, tako rijetkim u prolaznosti.

A ona, još uvijek ideja, neotisnuta besmislom i ja, vidjeli smo da čekalo nas je vijeće gdje mnogi su okamenjeni surovošću teksta. Tu, gdje i slike zlatnog doba kidane su besmislom sopstvene iluzije, uvrstiše nas u izbor vremena.

Dogorjela cigara širila je miris pepela i mojih usta. Olovka je polomljena. I ta čaša još uvijek puna, polako se stapala sa umom. Utočište je bilo spremno i čisto, a ona, čekala je težak uspon dok moje promrzline govorile su mi da neću uspjeti zadržati je.

***

Egyedül voltunk. Én lázas kábulatban törött állkapcsomban szétrágott cigarettával és ő, csak ártatlan fogalom, egy hitevesztett reggel szülötte. Befogadtam, lelkem mélyén megsemmisítve az útjelzőket.

Értetlenséggel és kétséggel tele, ajkam kínzón tudatos mozdulataival bilincsbezárt, tétova tekintete valahol enyhült a hegygerincen.

Kiválasztottam, de ő, a pókhálóban lévő csillag, bárki zsákmánya lehet. És ebben a játékban nem haboztak, nem törődtek az alkotás sérthetetlenségével.

Természetesen nem játszottam a bolondot, hisz a művész számára legrosszabb a befejezetlen mű. Az igazi alkotók a múló idő ritka pillanataiban aranypecsétes remekműveket készítettek.

De ő, még mindig csak érintetlen fogalom, együtt éreztük vár ránk a zord szöveg láttán megkövült küldöttekkel tele testület. Itt, hol az aranykor képeit is értelmetlen ábrándokkal szaggatják, bennünket is besoroltak.

Az elégett cigaretta a hamu és szám szagát terjesztette. A ceruza kettétört. És az a pohár is még tele, lassan összefolyt az értelemmel. Tiszta volt a menhely, de ő a meredek kapaszkodón várt, míg megfagyott tagjaim mondogatták, nem sikerül megtartanom.

Fordította: Fehér Illés