Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2013. november 28., csütörtök

Ratko Đogatović Kaza – Mese

Đogatović, Ratko portréja

Ratko Đogatović (Gyogatovity Ratko)
Srednja Snjegotina kod Čelinca, 1956 –


Kaza

Svejedno
krenemo li od početka, sredine ili kraja
ili iz samog središta zbivanja i stvari,
vidiš kako smo svi zadešeni
                        u svojoj odsutnoj tački.
Dok se zemlja vrti oko ledene ose,
mi se ravnamo prema časovnicima i prolazimo.
Vrijeme je uvijek na pozitivnoj nuli.
Dakle, neriješeneo.
Smrt kao sjenka, korača iza nas, i vreba:
njen zagrljaj je ništavilo.
Dotle, onamo, u neporednoj stvarnosti,
život je jedna svakodnevna trka i borba,
svakodnevna muka i svodnevno izdajstvo:
ili nam bježi ili nam osporava:
čovjek je rupa,
i shvata li svoj nemogući položaj, jedinstveni,
svoj nerješivi spor i apel, onda zna,
da postoji ovdje pred većom sudbinom,
a, uspravi li se prema nebu, ili upita za usud,
odgovor je večno ćutanje, ćutanje i ravnodušnost.


Mese

                        Mindegy
hogy a kezdettől vagy a végtől
vagy az események közéből indulunk,
végső pillanatunkban
                       mindannyian megrettenünk.
Míg a föld fagyos tengelye körül forog,
mi órák után igazodunk és átjutunk.
Az idő mindig a pozitív nullán van.
Tehát, döntetlen.
A halál árnyékként követ és les:
ölelése megsemmisülés.
Addig, a valóság közvetlen közelében,
mindennap rohanás, létharc,
mindennap kín, mindennap árulás;
vagy menekülés vagy kihívás:
űr az ember,
és ha felfogja lehetetlen helyzetét, egyediségét,
megoldhatatlan perét és reményét, akkor tudja,
itt egy magasabbrendű sors előtt áll,
és ha az ég felé tekint vagy sorsa után érdeklődik,

örökös hallgatás a válasz, hallgatás és közöny.

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése